J. rupestris-nek és J. nana-nak is nevezték.

Angolul little walnut, Texas (black) walnut. Egyéb közönséges nevei: törpe dió (dwarf walnut), bokros dió (shrubby walnut), folyami dió (river walnut), mexikói dió (mexican walnut), diócska (nogalillo, nogalito), namboca, vagy csak egyszerűen dió (walnut, ill. nogal).

Változatai a var. microcarpa, a var. stewartii, amelyek a levél és a termés méretében különböznek, az utóbbi szélesebb levelű és nagyobb diójú. Botanikai rajza:

Texasban, Kansasban, Oklahoma nyugati részén, Új-Mexikó keleti részén és Mexikóban él, általában elszórtan, völgyekben, köves patakmedrekben, szakadékokban, folyómenti teraszokon. Mindig patakok, folyók közelében. A chiuahuai sivatag völgyeinak jellemző fája. Jellemző élőhelyén:

Napos, vagy részben napsütötte helyet igényel. Vízigénye viszonylag alacsony, hőtűrő képessége nagyon magas. Lúgos kémhatású talajt is elvisel.

Kis-közepes méretű fa, mintegy 6-15 m magas. Texas állam legnagyobb példánya:

Gyakran már a talaj közelében elágazik, terebélyes, nyílt koronát alkot, bokorformára nő. Koronaalakja gömbkoronának mondható, átmérője a fa magasságával egyezhet meg.

Kérge szürke, az idős példányoké mélyen barázdált. Törzse jellegzetes illatú.

Ágai narancspiros, szürkésbarna színűek, gyengék.

Szárnyasan összetett levelei 20-30 cm hosszúak, 7-25 keskeny, lándzsás, görbült levélkéből állnak, amelyek 5-7 cm-esek. A csúcsi levélke a Juglans fajok túlnyomó többségéhez hasonlóan, de a mi közönséges diónktól eltérően kisebb, mint a levélzet középső levélkéi. Levelei az összes diófaj közül a legkeskenyebbek. Olyant is lehet olvasni, hogy kicsinyítős nevét (diócska) kicsiny leveleiről kapta.

Ennek a fajnak egyedi sajátossága a többi dióféle között, hogy levélkéi a levélzeten belül egyenként is igyekeznek a talajjal többé-kevésbé párhuzamos állást felvenni.

A levelek színe sárgászöld, alsó felületük világosabb. A levelek megdörzsölve jellemző aromás illatúak. Őszi levelei világossárgák, jellemző színűek.

Rügyei és tavaszi hajtása:

Virágai sárgászöldek. Porzós barkái koratavasszal, márciusban-áprilisban jelennek meg, termős virágzata is, ami rendszerint 2 nővirágból áll. Hím- és nővirágai jellemzően külön időben nyílnak, idegenbeporzást igényel.

Porzói áprilisban:

Termését általában párosával hozza.

Termő hajtása:

Ősszel szeptember második felében, de inkább októberben érik. Diótermései 13-20 mm-esek, vékony, barna, szőrös kopáncsban. Egy kilogrammot 200-205 db dió tesz ki. Diói ehetők, édesek.

Legnagyobbrészt vadon termő gyümölcsét fogyasztják, kisebb részben termesztik is. Hátránya, hogy apró, 2-4 cm-es, burokkal együtt. De nagyon jóízű. Mókusok, madarak és egyéb apró állatok szívesen megeszik, lombját a szarvasok is.

Levele gyógynövényként használatos, teáját szájöblögetésre használják.

A kicsi dió faanyaga szép, igen mutatós. Gesztje sötétbarna, szíjácsa fehéres. Hogy mégsem készítenek belőle gyakorlatilag semmit, az vékony törzsének következménye. A bokorformán nőtt példányok törzsvastagsága sokszor nem több, mint 5 cm, bár a faalakú példányoké ennek a két-háromszorosa. Fája keményfa, fajsúlya nagy, de nem erős. Évgyűrűi lazán kapcsolódnak egymáshoz, és a faanyag nehezen viseli el a megmunkálást.

Fájából leginkább dekoratív kisebb tárgyakat, például késnyeleket készítenek, és csak nagyon ritkán találkozni a fájából készült furnéranyaggal.

Gömbölyded dió-koronája mutatós dísznövénnyé lépteti elő. Élőhelyén városi utcafásításra is használják. Tájrehabilitációs célra és talajmegkötés céljára is ültetik. Állítólag Európában is lehet díszparkokban egyes példányait látni. Egyébként 1868 óta ültetik díszfaként.

Diói jól csíráznak, ezért főleg magról szaporítják. Ősszel szokták végleges helyre vetni, homokos talajba, 3-5 cm mélyre. Vegetatív szaporításának lehetőségét jelenleg is vizsgálják Amerikában. Texasban gyakori, hogy a nem helyi diófajokat a texasi dióra oltják, mint alanyra.

Egy fiatal példány:

Legveszélyesebb kártevői a dióburoklégy-fajok (Rhagoletis), amelyek a nyár második felében támadják meg, általában esők után. Máshol a szövőlepke-kártételt emelik ki.

Kiemelkedően fogékony a talajlakó gombák károsítására. Ezért egy árvizes elöntés után biztosra vehetjük az elöntött fák pusztulását. Viszont a legtöbb diófaj veszélyes gombabetegségére, a gnomóniára kevésbé fogékony.

Könnyen hibridizálódik a J. majorral és a fekete dióval. Az utódok küllemileg átmenetet képeznek az érintett fajokkal.

Juglans microcarpa mint városi díszfa:

Egy texasi példány:

Egy 1850 körüli növénygyűjteményből:

A texasi dió Magyarországon is előfordul. Nemcsak megél, jól is érzi magát a mostoha texasinál jóval kedvezőbb körülmények között. Egy hazai példánya:

Hazai jelenlétét diótermesztési célú és parképítészeti szempontok indokolják.

A hazai diótermesztést nem diótermésével tudná fellendíteni, hanem alanyként jöhet számításba. Ugyanúgy, mint az 1970-es években a feketedió alannyal a ráoltott nemesített közönséges dió fajták csökkent növekedését kívánták elérni, a texasi dió is kipróbálható erre a célra. Bár diótermesztési elveimmel ellenkezik, hogy a diófát is az almafához hasonlóan törpésítsék, - én nem tenném, - de gyümölcstermelő kertészek foglalkoznak ezzel a gondolattal. Remélem, az ezirányú kísérlet nem fog sikerre jutni, így a másik cél, a díszfakénti hasznosítás maradhat a texasi dió reális hazai perspektívája. Szellős koronája, vékony levelei, aranyos kis diócskái nagyon hangulatosak, különlegesek. Nem nevelhető belőle nagytermetű parkfa, de hangulata egyedülálló.

Diói augusztusban Magyarországon:

És Texasban:

Juglans microcarpa díszfaként egy cseh parkban:

J. mexicana-nak is mondták. Mexikóban a következő közönséges nevekkel is illetik: folyómenti dió (nuez corriente), negyedrész dió (cuartolote), mekkai dió (nuez meca), bebörtönzött diófa (nogal encarcelado) és helyi mixteco indián nyelven tih-ti és tutiki.

Mexikóban 1200-2500 m magasságban, a hegyekben él, tölgyekkel, fenyőkkel elegyesen. Természetes élőhelye a jobboldali képen piros pöttyökkel jelzett terület.

15-18 m magas fa. Törzse:

Levele így nézett ki 1890-ben:

Nő- és hímvirága jellemző Juglans-virág.

Diótermése éréskor, október-novemberben kávészínű, ehető. Nyersen vagy főzve, édességekben fogyasztják. Piacra kerülő dióját gyakorlatilag az erdőkben gyűjtik össze. Nagykereskedelembe nem kerül. Chilapa, Guerrero piacain mintegy 2 USD/kg-nak megfelelő áron lehet kapni (1999-es adat).

Főleg faanyaga értékes, amit sokféle módon hasznosítanak. Közönségesen tűzifának, de lényegesebb, hogy házépítéshez gerendának, továbbá patiok és kertek díszítésére, ácsolatként.

A mexikói dió ugyanúgy juglont termel, mint a közönséges dió és más diófélék. Allelopátiás hatása és emberi gyógyhatása is azonos, gyógynövény.

A fa orvosi haszna: A leveleket reuma elleni borogatásra használják, a levelek főzetét nehezen hegedő sebekre, ezen kívül enyhíti a szájpenészt, fehérfolyást, stb. A levelek kivonatából készült infúziót mérgezések esetén alkalmazzák. A kopáncs véraláfutások, zúzódások borogatására jó.

Tuberkulózis ellen hagyományos népi gyógyszer a a fa kérgéből és leveléből kioldott juglont tartalmazó oldat. Ezirányú gyógyhatását jelenleg is tanulmányozzák.

Kérgéből és éretlen kopáncsából rovarirtó szert készítenek.

Házikertekben és árutermelő ültetvényekben is ültetik. Magról szaporodik.

Fel

Tovább