Egyéb, régebbi nevei: Fortunaea chinensis, Petrophiloides strobilacea. Neve ógörögül széles diót jelent, mellékneve pedig toboztermésére utal. Japán neve: nogurumi, kínai neve hua xiang shu, vagy egyszerűen csak huaxiang. Kínai neve tömjénfát jelent, amiből csak annyi a tömjén, hogy fájából igen sok füstölőpálcikát készítenek.

Nevei közül a japán nevét érdemes leginkább megjegyezni, mert szinte kizárólag a japánok törődnek vele, mások ügyet se vetnek rá. A japánok rengetegszer fényképezik.

Őshonos Japánban, Koreában, valamint Kínának a Sárga folyótól délre eső néhány tartományában.

A Pterocarya fajoktól termése különbözik leginkább, mert nővirágai felálló tengelyen fejlődnek. Diótermése kúp alakú, 4 cm-es tobozban terem, ami hosszú időn át a fán marad. Toboztermése egyedülálló a diófélék között, és mint ilyent, jogosan sorolták külön nemzetségbe, elkülönítve a többi diótól. Azt mondják, a diófélék családjának legkorábban elkülönült tagja.

Virágzása, beporzása is egyedi, eltér a többi diófajtól.

És még azt is mondják, hogy ez a fejlődési irány, a tobozképzés eltér a többi dióféle fa fejlődési irányától. Visszakanyarodás a fejlődés útján.

Terebélyes, 15-25 m-re növő lombhullató fa, vagy bokorfa. Vesszőinek fabele tömör.

Beérett hajtása tobozterméssel:

Törzse:

Alkata:

Megjelenése:

Szárnyasan összetett levelei 8-30 cm hosszúak, páratlan számúak, 15 vagy kevesebb (ritkán több, számoltak már 23-at is) tojásdad vagy kihegyesedő, szúrósan fogazott levélkéből állnak, amelyek mérete 3-11 cm x 1,5-3,5 cm, és amelyek levélkenyél nélkül ülnek a gerincen. A csúcsi levélke a levélkenyéllel együtt 0,6-3,5 cm-es.

Levele:

A levelek színe és fonákja egyaránt felkopaszodóan szőrös. Ősszel megsárgulnak.

Lombja:

A virágok - mint a többi diófajnál - aprók, szirom nélküliek. Felálló virágfüzéreik május-július között nyílnak, a hím- és a nőivarúak ugyanazon a hajtáson, de eltérő időben. A termős füzér egyedül áll, és több, 10 cm-es, sárgászöld, felálló porzós barka veszi körül.

A virágok - a dióféléken belül egyedüliként - rovarbeporzásúak. A nővirágok erősen illatoznak. Bibéje halványzöld.

A nővirágzás kezdetén:

A nővirágtengely metszete a virágzás elején és végén:

Hímvirágzata közelről:

Barkavirágzat metszete a virágzás előtt:

Virágzása:

Virágos lombja:

Virágzás után a bibék megbarnulnak, a hímvirágok leszáradnak, lehullanak.

Nyári lombja:

Barna, felálló, tobozszerű termése július-október között érik, érés után hosszú időn át a fán marad. Az apró diók 5 mm-esek, igen kis szárnyakkal. A diófélék közül az egyetlen faj, amelynek termése nem kopáncsos, a kopáncs nem része a termésnek.

A tobozban fejlődő apró diótermések, röpítőszárnnyal:

Toboztermése éréskor (Kurt Stüber felvétele.)

Tobozdió télen:

Ázsiai származású, Japán, Korea, Vietnam, Kína (és Tajvan) fája. Vegyes állományú erdőkben, a hegyoldalak napsütötte, száraz részein él, 400 m-től mintegy 1500 m magasságig.

Európába 1845-ben Robert Fortune hozta be. A genfi botanikai kertben is él egy, ez a példány pedig a berlini botanikai kertben és múzeumban látható.

Magjaival szaporodik, amelyeket érés után rögtön el kell vetni. Ha tárolni akarjuk, azonnali rétegezést igényel. Humuszos talajt igényel és félárnyékot, vagy napos fekvést. Bár elég jól elviseli a hideget, legjobb számára a mérsékelt kontinentális klíma. Csak nagyon elvétve ültetik.

Magról kelt tobozdió csemete:

A fa kérgéből festék készül. A gyümölcséből készült festéket Kínában selyemfestésre használják.

Lehullott toboztermése:

A tobozdiónak két változata ismert, a Pl. strobilacea longipes és a Pl. strobilacea simplicifolia.

Természetesen, specifikus kártevői is vannak, de ahhoz japánul kéne tudni, hogy valamit is mondjak róluk.

Fel

Tovább