Vissza
Tartalomhoz

A diófa virágai 2.

Mottó:
„Sötét hernyók a porban, mint rég: dióvirág.”
(Rakovszky Zsuzsa: Párbeszéd az időről)


Hímvirágok

A diófa hímvirágú, porzós barkarügyei kúpos alakúak, sok, spirálisan, tobozszerűen elhelyezkedő pikkelylevél borítja őket. Turcanu professzor jellemzése szerint "fazettás felépítésűek". Nagyságuk 1,5 cm, vagy kisebb. A barkarügyek differenciálódása az előző nyár első felében (májusban, júniusban) megy végbe, kezdeményeik akkor alakulnak ki.

A hajtásnövekedés és a barkarügy-képzés között fordított összefüggés, ú.n. negatív korreláció áll fenn. Minél rövidebbek a tárgyévi hajtások, vesszők, viszonylag annál több barkarügy képződik. És viszont is igaz, de az állítást kár megfordítani, mert az oksági összefüggés az első állítás szerint áll fenn.


Kép helye
Kép helye Kép helye

A barkarügyek duzzadása:


Kép helye
Kép helye

Kép helye A hímivarú barkák (régebbi kifejezéssel: hímes virágok) az előző évi vessző vége felé elhelyezkedő, takaratlan barkarügyekből nyílnak. A hazai dióváltozatok 84 %-án a vesszők rügyeinek 30 %-ából fejlődnek barkarügyek. (A többi változatnál nagyobb ez az arány, pl. a változatok 3 %-án a vesszők rügyeinek 75 %-a is barkarügy lehet.) Mivel a barkarügyek takaratlanok, a gyakorlatban rendszerint jó részük elfagy, kisebb részük hoz virágot.

A barkarügyek a rügyfakadással, a kihajtással egy időben indulnak meg. A virágok zöldek, sárgászöldek, kinyílva sárgák, mintegy 10-15 cm hosszú, 1-1,5 cm széles, laza, lecsüngő barkákat alkotnak, az ízesülés helyéről kocsány nélkül csüngenek.

Kép helye A barkavirágzatban porzószálak, (ezek száma legalább 1, de 5-6 is lehet), a porzószálakon kb. 15-25 örvben - hát, nem is tudom, mi a pontos nevük - portok-csoportok, mintegy 100 db, egy-egy csoportban 18-36 db portok (portokzsák) helyezkedik el, portokonként átlag 900 pollenszemmel. Bár ez így számszerűen nem stimmel, szakértők szerint minden szál barka mintegy 2 millió pollenszemet termel, bocsát ki. Ezt a számot először nem akartam elhinni, de több szerző is megerősítette.

A portokokat nyíllal jelezték ezen a felvételen. A baloldali még zárt, a jobbra levő felnyílt.

Kép helye

A hímvirág szerkezete kínai botanikai ábrán:

Kép helye

Kép helyeKép helye A frissen kiszóródó diópollen 85-95 %-a életképes, egy amerikai vizsgálat szerint. Az itt, a jobbszélen függő barka feketéllő portokai már az elvirágzott állapotot mutatják.

A kibocsátott diópollen nagy számával magyarázható az a gyakorlatban is megfigyelhető tény, hogy egymástól távol álló magányos diófák is kielégítően teremnek. Angol szakemberek szerint még egymástól 2 km-es távolságban álló diófák is jól termékenyülnek egymás virágporától. Egy német szakember (Walter Böhner) 500 m-ben jelöli meg azt a távolságot, amelyről a megporzás kielégítő.

A virágok nálunk tavasszal, április-májusban, északabbra tavasz végén-nyár elején nyílnak. Kaliforniában már márciusban is virágzik a dió. Az igen kései kihajtású dióra is van példa. Szélsőséges esetként említik, hogy Angliában, Chiswick-ben 1835-ben Loudon megfigyelt egy diófát, ami az első rügyét július 1-én bontotta ki.

A hímvirágok virágzása fánként 4-7, de inkább 5-6 napig tart. Hűvösebb időjárás elnyújtja, a meleg idő lerövidíti a barkavirágzást. Hazánkban a korábban és a későbben nyíló egyedek virágzása között 30 nap eltérés lehet, a pollenszemek kibocsátása a legkorábbi fajtáknál április 20. körül kezdődik, a legkésőbbieknél május 20. körül fejeződik be.

Amint az Orosz Tudományos Akadémia biológiai enciklopédiájából, A.A. Fjodorov leírásából tudjuk, a hímvirágok kezdeményei az előző év júniusában alakulnak ki. A levélhónalji rügykezdeményekben, amelyek később barkarügyek lesznek, a szaporítószövetnek, a merisztémának előbb két dudora figyelhető meg, - ezek lesznek a hímvirág-kezdemények, - majd további négy dudor, - ezek pedig a rügypikkely-levelek. A tényleges barka majd csak a következő tavasszal fejlődik ki. Ezek alapján érthető az a gyakorlati tapasztalat, hogy akkor szokott a hímvirágzás hiányt szenvedni, kevés porzó megjelenni, ha az előző év nyara jellemzően száraz volt, és a barkarügyek kifejlődéséhez kevés volt a diófa vízkészlete. Egyébként a hímvirágzás, a pollenszórás általában kielégítő mértékű.

Kép helye Kép helye

Kvaliasvili és társai, grúz kutatók a barkák tavaszi kifejlődésének időszakában fellépő fagyhatással is magyarázzák a nem kielégítő termékenyülést. Nőelőző diófajták esetében a barkafejlődés idején előforduló fagy a nővirágot még nem károsítja, a pollenszemek kialakulását viszont gátolja. Torz, életképtelen, a pollencsírázásra alkalmatlan sejtek fejlődnek a fagy hatására, emiatt a később nyíló nővirágok termékenyülése zavart szenved. (Grúziai körülmények között ennek azért nagyobb a jelentősége, mert a grúz diófajták gyakorlatilag mind nőelőzők, és hiányzik belőlük a kárpáti fajtakörre jellemző apomiktikus terméshozás képessége.)


Kép helye
Kép helye

És még egy tapasztalat, amit nem a szakirodalomból, hanem a gyakorlatból ismerünk. Nagy Károly kisari diótermesztő Kolléga hívta fel a figyelmemet, hogy a Milotai 10-es fajta az előző évi súlyos fagykár után idén nem hozott barkavirágzatot. Az 5 ha területű ültetvényben egy fa se. Igaza volt, saját fáimat megnézve hasonló a tapasztalat. Annyival árnyalva, hogy igen kevés a fagykáros évet követően a barka az M-10-es fákon, és kb. 6 m magasságtól felfelé, ahol a fagy már nem érvényesült annyira, a barkavirágzás a szokásos mértékű. (Más fajtájú diófáimon viszont kielégítő a barkanyílás.) Karcsi bátyám milotai fái kisebbek 5-6 m-nél, és nála -7 C°-os fagy volt az előző évben.

Kép helye

És még egy tapasztalat a fagykáros évet követő évről: 2010-ben az összes, kibomló állapotú rügy lefagyott az ültetvényemben, a fák hajtásokat is csak az alvórügyekből tudtak hozni. Ilyen év után, 2011-ben a Milotai 10-es fák nagyon kevés barkát fejlesztettek, a közelben lévő egyéb diófajták kielégítően hoztak hímvirágot.

Ez is egy különbség a diófajták között, hogy a rendkívüli időjárásra eltérően reagálnak.

Akkor se kielégítő a pollenszórás, hiába van elég barka, ha túl sok a víz, de nem az előző évi, hanem a virágzáskori. A pollenszórás idején fellépő eső leveri a pollent a földre, kevés jut a nővirágokhoz. A hímvirágzáskori esős időjárás erős terméscsökkenéshez vezethet.

A diófák - a terméshozás szempontjából - mind a saját virágporukkal, mind más diófák virágporával kölcsönösen jól termékenyülnek.

Kép helye

Köztudott, hogy a diófa pollenszemeit a szél terjeszti. Nem a rovarok. Azért vagyok kénytelen ezt emlegetni, mert nem mindenki tud róla. Beszéltem egy olyan gazdaemberrel, aki határozottan állította, hogy a barkavirágzáskori méhjárás jó hatású a diófák termékenyülésére. Ezért cukros vízzel permetezte a diófákat, - több hektárt, - és örült a még több méh megjelenésének.

Háziméhek valóban felkeresik pollenszórás idején a diófákat, de kizárólag a saját szempontjaikat veszik figyelembe. Virágport gyűjtenek a fiasításnak, ami valóban rendkívül jó, de a diófa nővirágait nem keresik fel.

Úgyhogy arra kérem tisztelt méhész Kollégámat, a cukrot ne szórja szét, inkább cukorlepényként adja méheinek.

Virágzási idők

Kép helye A széllel szállított pollenszemektől megtermékenyült nővirágból fejlődik termés. Mivel a hím- és a nővirágok egyazon fán legtöbbször nem egy időben nyílnak, a diótermesztés szempontjából fontos kérdés a hím- és a nővirágok virágzásának időpontja.

A diófa saját pollenjétől is képes termékenyülni, teljes értékű termést hozni. De igyekszik elkerülni a saját pollennel történő termékenyülést, és ha részben, egyes években egybe is eshet a pollenszórás a nővirágok fogadókész állapotával, az eltérő idejű virágzás többségében idegenbeporzásra kényszeríti a diófát. Az idegenbeporzás természetesen nemcsak más fát, hanem más fajtájú - magoncegyedű - fát is jelent, mert genetikailag egy fajta egy egyednek tekintendő. A diófa az idegenbeporzásra törekvéssel biztosítja utódainak életképességét, a gének kombinálódását, a változatos utódok kialakulását, végül is az adott környezeti feltételeknek leginkább megfelelő újabb diófa-nemzedék felnövekedését, vagyis a faj életképességét, alkalmazkodóképességét. Az eltérő idejű hím- és nővirágzást, az idegenbeporzásra törekvést a szakemberek dychogámiának nevezik.

Azokat a fajtákat - és magoncegyedeket, - amelyeken a nővirágok nyílnak előbb, hímelőzőnek nevezik a szakemberek, ami "hímet előző"-t jelent. És fordítva. Gyakran előfordul, hogy én is rosszul használom ezt a kifejezést. Ezért arra kérem tisztelt Kollégámat, ha rajtakap, hogy a hímelőzés (nőelőzés) kérdésében tévedtem, nézze el nekem, és más szakirodalomból nézzen utána, az adott diófajtánál melyik virág nyílik előbb.

Kép helye Kép helye

Az egyértelműség kedvéért sietek rögzíteni, hogy nőelőzés-hímelőzés terminológiájában a Hutchinson Enciklopédia terminológiáját veszem alapul, az idegen nyelvű anyagokból a protandry, protandric, protandrous kifejezéseket nőelőzőként fordítom, mert az enciklopédia meghatározása szerint ezek a kifejezések azt jelentik, hogy a hímjellegű szervek fejlődnek ki előbb, vagyis magyarán nőelőzők.

És fordítva, a protogyne és hasonló kifejezéseket pedig hímelőzőnek fordítom.

Kép helye

A diófajták többsége hím-előző, tehát a nővirág már nyílik, amikor a barkák még nem. Talán Moldávia a kivétel, ahol a kétféle virágzási típus nagyjából azonos arányban fordul elő. A nőelőző vagy a hímelőző virágnyílás fajtára jellemző tulajdonság, amit külső - éghajlati, időjárási - körülmények módosítanak. Ilyen időjárási tényezőként tartják számon a virágzáskori léghőmérsékletet, csapadékot, légnedvességet.

Állítólag a fajtára jellemző virágzási idő is befolyásolja a hímelőzés-nőelőzés tulajdonságát. Megfigyelték, hogy a dióvirágzás első időszakában, korán virágzó diófajták többségében nőelőző típusúak, vagyis pollenszórással indítják a virágzást. A jellemzően későn virágzók pedig többségében hímelőzők, tehát a dióvirágzás végén is van még pollenszórás. Nem tudom, így van-e, bár a fajtaleírásokból lehetne egy hozzávetőleges statisztikát készíteni.

Elvileg a beporzáshoz más (fajtájú) fára van szükség.

Kép helye

A tavaszi meleg időjárás a hímvirágok előbbi nyílásának kedvez, a hideg időjárás pedig késlelteti azt, a nővirágokhoz viszonyítva. Meleg tavaszon tehát a diófajta nőelőző jellege erősödik, vagy hímelőző jellege csökken. És fordítva.

Nem lehet tehát az egyes fajták virágzási, előbbvirágzási, együttvirágzási idejét pontosan leírni, csak nagy általánosságban.

Az idegenmegporzási követelmények üzemi termő gyümölcsös esetében nem állnak fenn, ezért az öntermékenyülő, a hím- és a nővirágokat azonos időben nyitó fajták - például ilyen a német Seifertsdorfer Runde fajta - nem károsak, a lényeg a beporzás. Vannak ilyen fajták is. Sok fajtánál pedig a hím-, illetve nő-előzés nem teljesen kifejezett, a két virágzás részben összeér. A különböző ivarú virágok nyílása közötti időeltolódás változatonként - magonc-egyedenként - igen különböző, de nagy általánosságban elmondható, hogy ritka az olyan fa, amelyen a virágok időben teljesen elszeparáltan nyílnak.

Kép helye

A mi közönséges diónk az együtt- vagy különvirágzás kérdésében középső helyet foglal el a diófélék családján belül. Ha a másik két, nagyban termesztett diófajhoz, a feketedióhoz és a pekándióhoz viszonyítjuk, az előbbinél gyakorlatilag kielégítően összeér egy adott fa hím- és nővirágzási ideje, míg a pekándiónál gyakorlatilag minden fajta eltérő időben hozza hím- és nővirágait. A mi diónknál a legtöbb fajta, a legtöbb magoncegyed időben eltolva, részben összeérve virágzik. Kevés közöttük az időben teljesen elszeparált virágzású, és ugyancsak kevés az együttvirágzó is. Magyarországon is, világszerte is.

Svájci összehasonlítás néhány európai és kaliforniai diófajta hím- és nővirágzási idejéről, több év átlagában: (A sötétebb sáv a barkanyílást, a világosabb a nővirágok nyílási idejét mutatja. Alul az egyes évek dióvirágzásának első napjától eltelt napok száma.)

Kép helye

Néhány kaliforniai diófajta együttvirágzása: (A szaggatott vonal a hímvirágzást, a folyamatos a nővirágzást jelöli. Érdemes emellett a koratavaszi virágzást is figyelni, a kaliforniai mediterrán jellegű éghajlaton. Az utolsó oszlop pedig a diószüret idejét mutatja, fajtánként.)

Érdemes továbbá megfigyelni, hogy a kaliforniai diófajták túlnyomó többsége erősen nőelőző, vagyis pollenszórásuk a meleg tavaszok miatt olyan korai, hogy önbeporzás gyakorlatilag nincs. Tehát Kaliforniában fontos, hogy az árutermelő ültetvényekben a fő fajta nővirág-nyílási idejéhez igazodó pollenszórású porzófák is legyenek.

Kép helye

A hazai dióváltozatok együttvirágzási hajlandósága Szentiványi Péter vizsgálatai szerint:
Együttvirágzás %-----Gyakoriság %
-------80-100-----------54,6
-------60-80------------38,6
-------40-60-------------4,5
-------20-40-------------2,3

A virágzás ideje az évjárattól is függ. A különböző ivarú virágok optimális fejlődéséhez eltérő hőmérséklet szükséges, így különböző tavaszokon nemcsak a virágzás ideje és hossza, hanem az együttvirágzás aránya is eltér. És a diófajták az egyes évjáratok időjárására eltérő módon reagálnak. Egyes fajták virágzási ideje konzekvens, másoké némileg az időjárástól függő, labilis, évenként kissé változó idejű. Így évenként változik az önbeporzás lehetősége. És a saját virágportól előálló túlporzás veszélye is.

Poór József figyelte meg hazai diófajtáknál, hogy ha az időjárás azévi alakulása miatt a hím- és nővirágzás gyakorlatilag együttvirágzássá alakul, és erre az időjárás úgy játszik rá, hogy a virágzás rövid idő alatt fut le, akkor az önbeporzás túlporzássá is átalakulhat, ami már káros.

Nézzük meg, az előbb mutatott kaliforniai diófajták egy évvel korábban egészen más időszakban virágoztak:

Kép helye

Kép helye Csak érdekességként említem meg, hogy ugyanaz a diófajta eltérő éghajlati körülmények közé ültetve virágzási tulajdonságait megváltoztathatja. Ismertek olyan fajták, amelyek mediterrán környezetben nő-előző virágzásúak, a mérsékelt klíma alatt viszont hím-előzők.

És még egy tényező hat az előbbvirágzásra, éspedig a fák kora. A fiatal fákon a hím-előző virágnyílás jóval kifejezettebb, mint az idősökön.

A fák kora máshogy is hat a virágzásra, a termékenyülésre. Egy chilei szakértő a kaliforniai Serr fajta példáján az alábbi ábrát rajzolta. Chilei viszonyok között a Serr jellemzően nőelőző. Addig, amíg az ültetvény fiatal, és viszonylag kevesebb a barka is, a nővirág is, a két virágzás jellemzően elkülönül. De később, amikor már nagy a pollentermelő barkák száma, nagy a pollenszórás, a hímvirágzás ideje elnyúlik. Ugyanígy a nővirágok virágzási idejében is nagyobb eltérés mutatkozik, így a két virágzás egy ültetvényen belül részben átfedi egymást.

Kép helye

Amíg tehát fiatal diósban hasznos lenne külön porzófajta is, akkor, amikor a fák már nagyobbak, erre nincs szükség. Sőt, a túlporzás is ezzel, a virágzási idők egybeesésével magyarázható. A Serr fajtánál, Chilében.

Svájci kutatók is felfigyeltek arra a jelenségre, hogy a diófák korának előrehaladtával növekszik egy adott fa hím- és nővirágainak együttvirágzási hajlandósága. Ezt a jelenséget a következőképpen írják le:

A diófa fiatal korában a hím- és nővirágzás ideje jellemzően elkülönül. Ha van is átfedés, a pollenszemek érett állapotának ideje és a bibe felületének maximális fogadókészsége időben nem esik egybe. Ezzel a diófa az idegenbeporzást preferálja. Ha van a közelben másik, pollenadó diófa, a termékenyült nővirágokból diófa-utódok jönnek létre, amelyeknek virágzási tulajdonságai eltérnek az anyafáétól. A további beporzás is biztosított tehát. De ha nincsenek a diófa környezetében pollenadásra megfelelő utódok, így hiányzik a megfelelő mennyiségű pollen, az idősebb diófa úgy segít magán, hogy a kétféle virágzás idejét közelíti. (Hát, nem tudom, így van-e.)

A szakirodalomban mindkét véleménnyel találkozni, azzal is, ami a porzófajták jelenlétét szükségesnek tartja, azzal is, amelyik nem. Én magam a porzó nélküli ültetvényre szavazok, már csak a nagyon is változó virágzási idő miatt. Nincs biztosíték arra, hogy a porzófa pont a kellő időben virágozzon.

Megkockáztathatom, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a dióvirágzás annyira bonyolult, annyira függ a fajtától, az éghajlattól, az évjárat időjárásától, hogy mindig máshogy alakul, csak nagyon gyengén tervezhető.

A termékenyülés kérdésköre a diófánál különösen fontos, ezért erről kicsit többet beszélek. A termékenyülés szempontjából fontos, hogy a nővirágok nyílásának idején megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre szóródó virágpor.

A pollenszem mérete 40 mikron, ezért nagyon kevés róla a használható felvétel.

Kép helye
Kép helye Kép helye Kép helye Kép helye Kép helye Kép helye

A diópollen egyre közelebbről:

Kép helye Kép helye

A pollen felszínén legalább 3-4, de legtöbbször sok pórus található.

Kép helye Kép helye

Termékenyülés

A nővirág csúcsán álló bibe két lemezkéje a növekedés kezdeti időszakában felületével egymáshoz simul. Attól kezdve mondhatjuk a nővirágot termékenyülésre érettnek, hogy a lemezkék felületének szétválása megkezdődik. Ezután a bibe-lemezkék ívesen széthajlanak-szétterülnek, és addig fogamzásképesek, amíg felületükön elbarnuló pontocskák nem jelennek meg. A bibe legnagyobb fogamzásképessége a lemezkék 45°-os széthajlása idején áll fenn. A fogamzásképesség megszűnik, ha a lemezkék már síkba nyíltak.

A bibe-lemezek felülete - a széllel szálló pollenszemek jobb felfogása érdekében - erősen szeldelt, zsíros-olajos, sőt azt is írják, hogy nedves is. Pollenszemek a bibén:

Kép helye

A virágporszemek 20-25 % cukrot tartalmaznak szaharóz alakban, valamint invertáz enzimet, amely a pollen csírázása alatt a szaharózt glükózzá és fruktózzá bontja. Ezeknek az egyszerű cukroknak az ozmózisos szívóereje olyan nagy, hogy a levegő - magas - páratartalmát megfogva, hasznosítva a pollen csírázása csapadékvíz nélkül is megindulhat.

A pollen csírázásához, a pollentömlő hajtásához szükség van a környezetből felvett vízre, mert magának a friss pollenszemnek a szóródáskor 5-7 % víztartalma van csak.

A virágpor cukortartalma és életképessége között nem találtak összefüggést a kutatók.

A kiszóródott virágpollen nagyon rövid ideig, 2-3 napig életképes. A pollen életképessége laboratóriumban is vizsgálható. A részleteket mellőzve csak annyit, hogy a vizsgálat erősen cukros agar táptalajon történik, cukor, bórsav, kalciumklorid jelenlétében. Az életképes pollenszemek csíratömlőt fejlesztenek.

Kép helye

Kép helye A pollenszemnek kettős burka van. A külső burok vékonyabb, de szilárd, ellenálló. Felületén elszórtan 18-20 db csírapórus helyezkedik el. A belső burok vastagabb, puha, olajtartalmú, a csírapórusok mögött megvastagodik, ezért a pórusok kissé kiemelkednek. A burkokon belül van a csíraplazma, amely a vízfelvétel hatására megduzzad, és a belső burok olajtartalmát átpréseli a csírapórusokon. A pórusok egyikén hajt ki a pollentömlő, miközben felülete bevonódik a bibe felületén is jelenlevő olajos anyaggal. A pollentömlő a magkezdemény nyílásán, a mikropilén át hatol be a petesejthez. A nővirágban egy határozott pollentömlő-vezető szövet irányítja a pollentömlőt, és a magkezdemény nyílása a magkezdemény-alap kiemelkedő nyúlványával közvetlenül rásimul ennek a vezető szövetnek a végére.

Kép helye Amerikai diókutatók közelebbről is vizsgálták a dióvirág termékenyülését. Azt tapasztalták, hogy életképesebbek, a termékenyülés szempontjából előnyösebbek azok a diópollenek, amelyek hosszabb pollentömlőt képesek fejleszteni. A pollentömlő mérete pedig a pollen kalcium-tartalmával függ össze. A diópollen-szemek kalcium-tartalmában tízszeres különbséget is mértek. A gyakorlati diótermesztő számára egyértelmű tehát a feladat, a megfelelő termékenyüléshez, terméshez a diófának megfelelő kalcium-ellátásra van szüksége.

A megtermékenyült nővirágból alakul, fejlődik ki a dió-embrió. Ennek folyamatáról nincsenek ismereteim, csak egy képet tudok mutatni a dió embriogeneziséről.

Kép helye

Ide tartozik a „túlporzás” kérdésköre. Zárt állományú, nagy területű dióültetvényben egyes években a termékenyült nővirágok, terméskezdemények tömeges lehullása tapasztalható, amire először a Balatonboglári Állami Gazdaság szakemberei figyeltek fel. Nemzetközileg is Szentiványi Péter bácsi volt az egyik első, aki az alacsony diótermés egyik okaként az egy nővirágra eső pollenszemek túl nagy számát, a túlporzást állapította meg. Ilyenkor a fa a termékenyült nővirágot ledobja, abortál.

Az elvetélt nővirág helye 2-3 mm-es foltban jelenik meg a hajtáson, és sima talajfelszínen magunk is megszámolhatjuk az abortálás miatti termésveszteséget. Nem tévesztendő ugyanakkor össze a túlporzás miatt lehullott virág nyoma a nem termékenyült, ezért lehullott virág nyomával. A nem termékenyült nővirág tovább marad a fán, helye 5-6 mm-es.

Foglalkoztak a túlporzás kérdésével Kaliforniában is. Azt írják, hogy a pollenszemek által kibocsátott etiléngáz váltja ki a nővirágok lerúgását.

Szentiványi szerint a túlporzásra abortálással való reagálás a diófaj önszabályozása a túlzott szaporodás ellen. Valószínűleg igaza van, mert ha egy területen olyan sűrűn vannak diófák, hogy túlporozzák egymást, és bőséges terméssel az utódnemzedék még sűrűbben növekedne, akkor az egész dióállomány életfeltételei romlanának. A diófa ugyanis jellemzően nem társas, erdei, hanem individuális, mezei fa, azt szereti, ha koronáját minden irányban kiterebélyesítheti.

A gyakorlati diótermelők számára jelenleg még értelmezhetetlen, hogy a túlporzás elkerülésére mit kell csinálni. Addig jutottam el, hogy ha egy ültetvényben amúgy is előfordul több diófajta, amelyek a megporzást biztosítják, külön, direkt porzófák telepítése már felesleges. Azt már Szentiványi Péter előadásából tudom, hogy a magoncültetvények jellemzően alacsony termőképességének a túlporzás az egyik oka. A magoncültetvényben igen változatos hímvirágzású idejű diófák vannak, minden virágzási időszakban nagy számban. Törvényszerű tehát a nővirágzás teljes időszakában a nagy mennyiségű pollen jelenléte, a túlporzás.

A természetes, magonc-diófa tehát nem természeténél fogva terméketlen, nem is csak a diónemesítők állítják róla, azért, hogy diófajtáik kelendőbbek legyenek, hanem vegyes, sűrű állományban nem teremnek jól. A diófa egyéniség, individuális lény. A mi közönséges diónk (Juglans regia) nem erdőalkotó, társas fa. Ezért ne is próbáljuk a vegyes diómagonc-állományt ültetvénybe telepíteni.

A réges-régi diós szakemberek a múlt század első felében ezért ajánlották a ma már hihetetlenül tág térállásokat üzemi dióültetvényekbe. Például azt, hogy 15-20 m-re ültessük a dióskertben egymástól a fákat. Persze, akkor még nem ismerték a túlporzást. Azt feltételezték, a diófának ekkora tér kell, hogy szabadon álljon, és kellő fényt kapjon.

A túlporzás miatti nővirág-pusztulás a világon máshol is probléma, mondanám, egyes vidékeken egyes diófajtáknál még nagyobb is, mint nálunk.

Mint említettem, a nővirág pusztulását a több pollen miatt megnövekedett etiléngáz-termelődéssel hozták összefüggésbe. A védekezés lehetősége erről az oldalról is megközelíthető, az etilén termelését kell meggátolni. Az amino-ethoxi-vinil-glicin (AVG) olyan vegyület, ami azt gátolja. Ma már ismeretesek olyan kísérleti eredmények, amikor ezzel a vegyszerrel permeteztek, és alkalmazása egészen hatásos volt. Az AVG nem méreg. Természetes anyag, talajlakó baktériumok is termelik. Még a bio-termesztésben is helye lehet ennek a módszernek.

Kép helye

Nagyon nehéz a diófák (hím- és nővirágaik) virágzási idejét egzaktan meghatározni, pedig a dióültetvény tervezésénél, a megporzás, túlporzás kalkulálásánál szükség lenne rá. A virágzási idő meghatározásának alapvetően kétféle módját használják.

Az egyik a több éves megfigyelés alapján történő átlagolás. Ennek alapján kijelenthető egy fajtáról, hogy (hím-, illetve nővirágzása) korai, középidőszaki, vagy kései. Ezzel a megállapítással lehet egy fajtát általánosságban jellemezni. De ez még kevés a fajtatársítás tervezésére. Ez a módszer önmagában is bizonytalan. Létezik egy nemzetközileg elfogadott dióvirágzási skála, 1-9-ig terjedő számokkal jelzett virágzási időbeosztás szerint. Érden vizsgálták az egyik új fajta, a Milotai Kései virágzását eszerint az időbeosztás szerint. Három év alatt három időosztályban virágzott (5, 7 és 6), így a virágzás idejére nehéz általános jellemzést adni.

A másik módszer a virágzások (elő-, utó- és együttvirágzások) idejének évenkénti feljegyzése. Ezekből a feljegyzésekből változatos számokat kapunk. Például az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet pölöskei telepének adatai szerint két diófajta 6 év alatt 1, 7, 7, 2, 7, 2 napos eltérésekkel virágzott, vagyis az első fajta nővirág-nyílása és a második fajta pollenszórása között ilyen eltérések voltak. Eszerint a második fajta 6 évből 3 évben virágzik kielégítően együtt az első fajtával, tehát az évek 50 %-ában számíthatunk arra, hogy porozni fogja. És ez még csak két fajta.

Ha pedig az esetleges túlporzás felől közelítem meg a kérdést, akkor azt tekinthetem kedvezőnek, hogy hét évből négy évben nem virágzik együtt a két fajta. Ha átlagolom a fenti virágzási eltéréseket, azt állapíthatom meg, hogy a két fajta átlag 4,33 napos eltéréssel virágzik. Ez a 4,33 nap eltérés elég ahhoz, hogy a nővirágok legnagyobb fogékonysága ne essen egybe a legnagyobb pollenszórással, tehát a porzófajta ne porozza túl a termőfajtát.

Tehát magánvéleményként megkockáztathatom, hogy a porzás, termékenyítés kérdésköre a gyakorlati diótermesztő számára nehezen értelmezhető. A túl sok pollen ugyanúgy gond, mint a pollen hiánya.

Hadd másoljam ide Szentiványi professzor összefoglaló táblázatát a Magyarországon jelenleg elismert diófajták nővirágzási csoportjairól, és a következő táblát ugyanazon fajták hímvirágzásáról. Nagyjábóli tájékoztatónak.

Nővirágzás:

Korai Középkorai Középkései Kései
(nincs ilyen hazai fajta) Milotai 10 Alsószentiváni 117 Milotai kései
Tiszacsécsi 83 Alsószentiváni kései
Pedro Bonifác
Milotai bőtermő
Milotai intenzív

Hímvirágzás:

Korai Középkorai Középkései Kései
(nincs ilyen hazai fajta) Milotai 10 Milotai kései Alsószentiváni 117
Milotai intenzív Alsószentiváni kései Tiszacsécsi 83
Pedro Bonifác Milotai bőtermő

Az apomixisről, (apogámiáról), vagyis az ivaros folyamat nélküli szaporodásról:

Szerencsére, a dió öntörvényű biológiájából adódóan a diónál előfordul megtermékenyülés nélküli terméshozás is. Ez a jelenség a magyarországi és környéki őshonos, kárpáti fajtakörhöz tartozó diótípusoknál tapasztalható jelentősebb mértékben, a jelenséget tudományosan Szentiványi Péter vizsgálta először. Úgy történik, hogy a virágok egy része nem differenciál embriózsákot, nem képez egyszeres kromoszómaszámú nőivarsejtet, hanem a nővirág egyik, dupla kromoszómaszámú testi sejtjéből fejlődik ki a későbbi csíra, és köré a mag. Ennek a jelenségnek szélsőségesen kedvezőtlen időjárású tavaszokon van jelentősége, amikor a rügyfakadástól a virágzás kezdetéig hideg van. Ekkor - hazai vizsgálatok szerint - a virágok 13-42 %-a megtermékenyülés nélkül is teljes értékű termést tud hozni. Ezt a jelenséget nevezik apomiktikus (más szerző szerint hibásan: apomitikus) hajlamnak.

Meg kell jegyezni, az apomixis nem kizárólag a diófa sajátossága. Bár kb. 400 virágos növény esetében állapítottak már meg apomiktikus terméshozást, a gyümölcstermő fák között mégis ritka. Citrusféléken és almán is megfigyelték, a diófélék családján belül ez a jelenség gyakori, a kínai hikori apomixisét már sokan, alaposan vizsgálták.

Feltételezhető lenne, hogy az apomiktikusan létrejött utódok - teljesen anyai kromoszóma-készlettel - teljesen az anyafa tulajdonságait fogják tartalmazni, "magnemesek", és az anyafa klónjainak tekinthetők.

Szentiványi Péter vizsgálatai szerint azonban az ilyen utódok tulajdonságai eltérnek, szóródnak az anyafa tulajdonságaitól, tehát nem tekinthetők klónoknak, és így - például - a fajták fajtaazonos elszaporítására nem nyújtanak lehetőséget. Hogy ezt hogy csinálják, nem tudom. Mindenesetre külföldi kutatók (Hanna, Bashaw, Koltunov, Garcia) egymástól függetlenül is ugyanilyen eredményre jutottak.

A kárpáti fajtakörhöz tartozó német, fehérorosz és magyar dióállományokban találtak már 70 %-ot elérő apomiktikumot is! A kárpáti fajtakörön kívül csak a Broadview fajtáról írja azt az irodalom, hogy apomiktikus tulajdonsággal rendelkezik. Hogy el ne felejtsem megismételni, mindhárom magyar alapfajta, az Alsószentiváni 117, a Tiszacsécsi 83 és a Milotai 10 egyaránt a kárpáti fajtakörhöz tartozik, így mindháromnál tapasztalható termékenyülés nélküli terméshozás is. Szentiványi professzor az említett fajtáknál 13-42 %-os apomiktikus termésképződést tapasztalt.

Hogy mennyire nem jellemző az apomixis a kárpáti fajtakörön kívüli diófajtákra, arra egy több éven át ismételt törökországi kísérlet világít rá, amelynek célja a török diófajták apomiktikus tulajdonságainak felderítése volt. Tíz diófajtát vizsgáltak ismétlődően, és az apomixis-hajlam 0,5-1,6 %-nak bizonyult. Egy fajtánál, egy esetben találtak 6 %-ot.

Tisztelt diótermesztő Kollégám saját diófáinak is megvizsgálhatja apomiktikus jellegét egy egyszerű, Szentiványi professzor által ajánlott módszerrel. 50 vagy 100 még ki nem nyílt nővirágra kössön vattát, burkolja be rákötött fóliadarabbal. Két hónap elteltével számolja meg a termékenyülés nélkül fejlődő diókat, és már százalékban kapja meg az eredményt.

Létezik még egy szexuális eltévelyedése a diófának, ez a parthenokarpia, a mag nélküli termésképzés. Termesztői szempontból ez a tulajdonság egyértelműen káros, mert ilyen úton dióbél nem keletkezik, csak üres dióhéj. Az ilyen hajlammal rendelkező diófát nem szabad megtartani.

Hogy mennyi mindent nem tudunk még a dióvirágzás biológiájáról, azt az a megfigyelés is bizonyítja, hogy ha a még nem termékenyült dióvirágra az alma virágporát visszük fel, az meggátolja a diópollentől való termékenyülést.

A diófa nemcsak fajon belül, hanem más diófajok pollenjétől is termékenyül. Fajon belül nem ismeretes a fajták, típusok között termékenyülési összeférhetetlenség. A Juglans fajok között gyakoriak a hibridek. A közönséges diót jól porozza a fekete dió, az észak-kaliforniai fekete dió, a mandzsúriai dió, a japán dió és a szürke dió is.

Kép helye

A diófa virágainak tárgyalása végén jegyzem csak meg, hogy manapság már odáig fejlődött a kertészeti tudomány, hogy vannak szakértők, akik szerint a diófa virágzásába vegyszeres kezeléssel is beavatkozhatunk. Állítólag a hidrogénciánamid késlelteti a nővirágok nyílását, ezáltal segíti a későtavaszi fagyok elkerülését. Nem tudom.

A gyakorló diótermesztők számára fontos kérdés a termékenyülési eredmény megállapítása, vagyis a gyümölcskötődés mértéke. Annak százaléka, hogy hány virágból fejlődik termés. A hazai szelektált alapfajták (M 10, T 83, A 117) természetes termékenyülési százaléka 60-98 %. 70 % alatt felvetődik a nem kielégítő kötődés vizsgálatának szükségessége.

A termékenyülési eredmény mérésére egyszerű módszert ajánl Szentiványi professzor, bármely diósgazda elvégezheti. Amikor a virágzás elmúltával a nem termékenyült virágok már lehulltak, egy bizonyos mennyiségű ágon végigszámoljuk a terméskezdeményeket és a lehullott nővirágok ripacsait, vagyis azt a jól látható 3-5 mm-es helyet, ahol nővirág volt. A két számot összeadjuk, és ehhez viszonyítjuk a termékenyült virágokat.

Csak félve írok a virágzás témakörének végén a diófa virágzási anomáliáiról. De muszáj vagyok, mert az Orosz Tudományos Akadémia biológiai enciklopédiája is foglalkozik vele, tehát nekem se szabad lemaradnom.

Az egyik rendellenesség az őszi virágzás. Ez nem is annyira rendkívüli, mert sok más fánál - gyümölcsfák, akác, vadgesztenye, - tapasztalhatjuk. Oka az lehet, hogy egy száraz vagy hideg periódust a fa úgy érzékel, hogy tél van, és utána ki akar tavaszodni. Tulajdonképpen környezeti hatásra bekövetkezett élettani zavar. Konkrét példát nem ismerek, de állítólag létezik. T. Duszkabilov nemcsak Kirgizisztánban, Tadzsikisztánban is látott őszi virágzású diófákat.

A másik eltévelyedés a hímnős virágok létrehozása. Erre sem ismerek példát, de az enciklopédia szerint nemcsak Oroszországban, Franciaországban is előfordult már. És azt állítják, az őszi virágzás virágai ilyenek. Hát, érdekes lehet.

Kép helye

Fel
Tovább