Tisztelt Kollégám, a legelső kérdés az, hogy az a termőhely, ahova diófát szándékozunk ültetni, alkalmas-e diófának. Válaszoljunk erre a kérdésre nyugodtan igennel, kapásból ne utasítsuk el a dióültetés lehetőségét, és csak utána kezdjük részletesebben vizsgálni a talajt, a fekvést, a vízellátást, a fagyveszélyt.

Igenlő álláspontunkat egyrészt Szentiványi Péter megállapítására alapozhatjuk, aki szerint ez a növény Magyarország egész területén megtalálja életfeltételeit, másrészt pedig a gyakorlati tapasztalatokra. Az ország területén ugyanis nagy közelítésben annyi diófa van, ahány házikert. Ha egy kertben nincs diófa, akkor a másik kertben kettő van, és ezen kívül a külterületek, szőlők diófái pótolják a hiányzókat, végül az üzemi ültetvények diófaállománya már szinte csak ráadás.

Vagyis gyakorlatilag ahány házikert, annyi diófa, az ország teljes területén.

Magyarország területén az üzemi diósok is szétszórtan helyezkednek el, különböző termőtájakon. 10-15 ha-os vagy nagyobb dióskertekből ugyanúgy több létesült Békés, Fejér, Heves, Borsod, Vas, Győr megyékben, mint az eddig hagyományos dió-termőtájnak tekintett Szatmárban vagy az állami gazdasági, felülről parancsolt rendszerben diótermőtájjá vált Somogyban.

Azt javaslom tehát, a diótermesztési lehetőség elutasítása helyett keressük meg, teremtsük meg a termesztés feltételeit, legyen szó kiskertről vagy árutermelő üzemről.

Bár a diófa Magyarországon általában mindenhol jól megél, a legtöbb kicsi kertben is, mint a népdal mondja, az eredményes termesztés érdekében tartsuk szem előtt a dió botanikai leírásánál a terület fekvéséről, a talajról, a vízigényről elmondottakat! És tartsuk szem előtt, hogy hazai viszonyainkhoz a hazai fajták és magoncok, vagyis a kárpáti fajtakör egyedei alkalmazkodtak a legjobban! Ezeknél nincs gond a téli fagytűréssel, a tavaszi kihajtás idejével.

Északibb vidékeken, például Dél-Angliában az is előfordul, hogy a tavaszi fagyok is rendszeresen veszélyeztetik a fiatal hajtásokat. Nálunk ez a veszély kisebb, egy kihajtáskori, a csúcsrügyek kibomlásakor vagy virágzáskor jelentkező fagy legfeljebb csak az azévi termést viheti el, a hajtásokat, a fát nem károsítja. Ezzel együtt is, akinek fontos a diótermés, tavaszi fagytól kevésbé veszélyeztetett helyre ültesse diófáit!

Azért a tavaszi fagyveszélyt tekintve legyünk óvatosak. A potenciális fagyveszélyt tekintsük termőhelyválasztó tényezőnek. A diófa ugyanis a hazai termesztett gyümölcsfélék legfagyérzékenyebbike. Még a kajszinál is érzékenyebb.

A hazai vadon növő fák közül az akác jellemzően fagyérzékeny a dió kihajtásának, virágzásának idejében. Ezért azt ajánlom tisztelt tervezgető Kollégámnak, ugyan menjen már ki a leendő dióskertjébe még a dió eltelepítése előtt egy április végi-májusi hideg éjszaka után. Akácfa mindenhol van az országban. Tekintse meg a leendő dióskert területén és környékén akkor kihajtó akácfákat. Ha fagykárt lát rajtuk, gondolkozzon el a terület fagyveszélyességén.

A fagyveszélyesség dombos vidéken igen szembetűnő a völgyekben. Az említett akácfákon is megmutatkozik, de dióültetvényt ért fagykárnál is szemmel látható, hogy a völgyből fölfelé a domboldalon meddig volt fagy. Talán a domboldalak délnyugati oldala a legjobb.

Sík vidéken nincs hova lefolyjon a fagyos levegő, fagy után a diófán, az akácfán meglátszik, hány méter magasságig fagyott. Diós gazdák - házikertekből is - tömegesen számolnak be olyan jelenségről, hogy az adott évben a diófa csak 3 vagy 4 m fölötti részén termett dió. Ez mind a fagy következménye.

Kritikusan hideg teleken, amelyekből százévente három-négy biztosan előfordul nálunk, a mélyfekvésű, fagyzugos helyeken kipusztulásig fajulhat a fagykár.

Völgyekben, ahol a viszonylag sűrűbb hideg levegő összefolyik a környező dombokról, nemcsak a fagyveszélyre kell figyelnünk, hanem arra is, hogy az ősz kezdetén, amikor már hűl a levegő, a völgyekben heteken át jóval alacsonyabb a hőmérséklet, mint a környező területeken. Ez oda vezet, hogy lassulnak a diófa életfolyamatai, késik az érés. Ugyanaz a diófajta, amely a domboldalon a fajtára jellemző időben érik, a völgyben később.

Hazánkban olyan gond sincs, - mint a diótermelésre kevésbé alkalmas északibb vidékeken, - hogy a dió ősszel ne érne be biztonságosan. Bár a dió közel két hónapos érési ideje alatt nálunk is előfordulnak jellemzően korán vagy későn érő változatok, a hazai elismert fajták érése nem mondható későinek, a dió érése általában még olyan időben megtörténik, amikor jól be is takarítható.

Ebben a kedvező helyzetben elévülhetetlen érdemei vannak a hazai diónemesítőknek, élükön Szentiványi Péter bácsival, akik 1950 táján kijelölték a diónemesítés szempontjait, és ezekhez a szempontokhoz következetesen ragaszkodtak a későbbi évtizedek nemesítő és fajtakipróbáló tevékenysége során.

Ma már szinte elképzelhetetlen, de tessék csak elképzelni, 1950-ben a kukorica betakarítása még nem volt gépesítve Magyarországon, és kizárólag az embert gyötrő kézi kukoricatörési módszert alkalmazták. A kukorica az egyik fő mezőgazdasági kultúra volt akkoriban is, aminek a betakarítása ezerszer lényegesebb volt, mint az ugyanakkor lehulló dió összeszedése. Ezért a diófajták értékelésének egyik fontos szempontja volt az érés ideje, az számított értékes fajtának, amelyik a kukoricatörés - október - előtt beérett. Az eltelt ötven év alatt a kézi kukoricatörés megszűnt, de hála a nemesítőknek, a diószüret se húzódik későre. A diószüret idején még bízni lehet a jó időben, az elismert fajtájú dió jól beérik kedvezőtlen őszi időjárás esetén is. Az angolok pedig arra panaszkodnak, hogy nedves klímájuk alatt a diót nem sikerül teljesen beérlelniük.

A kifejlett diófa helyigényes, erre ültetés előtt kell gondolnunk. Ha csak egyet ültetünk is, olyan helyet válasszunk, ahol felfelé 25 m magasságig nem zavarja a növekedését semmi, nem közelít meg villanyvezetéket, szélességben pedig ágai szabadon nőhetnek 15 m átmérőjű körben. Számítsunk arra, hogy alatta más növény nem termeszthető, idős korára a fű is kiritkul alóla, és a nagy fának oldalirányban is jelentős árnyéka van délelőtt és délután.

A diófa nagyobb koronája jobban ki van téve az erős szeleknek, mint más gyümölcsfáké. Jellemzően szeles helyre nem ajánlatos telepíteni. A frissen eltelepített diócsemeték érzékenyek egy esetleges szélviharra, hajtásuk, a leendő törzs könnyen letörhet. Még a második-harmadik évben is félnünk kell a viharkártól. Ezért a termőhely kiválasztása során előnyös, ha az új telepítésű dióskertet az uralkodó szélirány felől nagyobb fák védik. Ez lehet akár erdősáv is.

Ugyanakkor nagy fák közvetlen közelében (10-20 m-re) a diócsemeték az árnyékhatás és a gyökér-konkurencia miatt gyengébben fognak fejlődni. Nálunk. Melegebb, naposabb éghajlatú vidékeken (de ha a globális felmelegedés hozzánk is eljut, lehet, hogy nálunk is) a fiatal diófára jó hatású, ha nem süti egész nap a nap. Ezért Spanyolországban azt ajánlják, oldalirányban nem árt, ha a közelben nagyobb fák vannak.

Egészen más szempontjai vannak az egyes - házikerti, szórvány - diófák telepítésének és az üzemi méretű dióültetvény megtervezésének. A ház mellett az a legfontosabb, hogy a diófa szépen nézzen ki, jól fejlődjön, árnyékot adjon, és jó, ha diót is ad. Ezért a ház mellett megengedhetőbbek lehetünk a magoncokkal, mint olyan diótermelő gyümölcsösben, ahol a fák egyetlen haszna a diótermés. Otthon nyugodtan élvezhetjük a diófa egyéb áldásait is.

Diófa a ház mellett:

Házikerti diófa Hollandiában:

Monokultúrában, vagy más gyümölcsfákkal vegyesen, illetve milyen egynyári köztes növényekkel neveljük a dióültetvényt?

A diófa leveléből kimosódó, valamint a gyökeréből kiváló juglont, mint sok más növény növekedését gátló hatóanyagot vegyük figyelembe más gyümölcsfákkal vegyesen tervezett telepítésnél, valamint a köztes termesztésnél. A juglon ugyanis nemcsak a gyomokra, hanem a kultúrnövények nagy részére is hat. Ilyenek például az almafélék (Malus fajok), a fenyőfélékből a Pinus fajok, továbbá az erikafélék és a pimpók. A konyhakert növényei közül pedig a krumpli és a paradicsom növekedésére káros a juglon.

De például sárgarépát eredményesen termeszthetünk a dió köztesnövényeként, amint jobbra látható.

Kukoricával is sikeresen társítható a dió:

Ezek a képek franciaországi felvételek voltak. Hazai példát a rendszeres búza-köztesről ismerek, a Fegyvernek melletti surjányi 25 ha-os dióskertből, ahol az ültetvény életének első 15 évében rendszeresen búzát termesztettek a diófasorok között:

Búzatarló augusztusban:

A diófa lombja mint ernyő nagyszerűen árnyékol, de ezt az árnyékot kultúrnövényeink nagy része nem szereti, növekedésük gyenge lesz a diófa árnyékában. Nemcsak alatta, hanem a diófától északra, keletre és nyugatra is. Igaz ami igaz, a diófa individuális, nem társas lény.

De ez sem igaz minden esetben. Előfordul, hogy nem a dióültetvényben termesztenek köztesnövényeket, hanem a diófa a köztesnövény más kultúrákban, és alatta mégis gond nélkül megél a főkultúra növénye.

Felső-Provanszban például gyakori látvány, hogy a levendulamezőn itt-ott egy-egy diófa is áll. Alatta a levendulának semmi baja, szépen díszlik. Valószínű ez esetben, hogy a diófa már a levendula eltelepítése előtt is ott volt, és nem vágták ki. Persze, ez nem diótermesztés.

De a következő képen már az valószínűsíthető, hogy a levendula a dió köztese, arra a kis időre, amíg a diófák megnőnek, teremni kezdenek, és diófelszedő géppel nem kell járni a diósban. Mondjuk, tíz évre.

(Tényleg, tisztelt gyógynövénytermesztő Kollégám, itthon miért nem látni ilyent? Egy kis illóolajlepárló üzemmel kiegészítve?)

Diótelepítés előtt vegyük szemügyre, és gondoljuk át a termő diófa tulajdonságait!

A termeszteni kívánt diófajtánk (fajtáink) fajtaleírásában szerepelnek a termőkorú fák várható méretei is, rendszerint megadják a fa növekedési erélyét, koronaformáját. Fontos ezekről a jellemzőkről az ültetvény megtervezése időszakában tudomást szereznünk, mert így tervezhető a sor- és tőtávolság, aminek jelentőségét mintegy 20 év elteltével érzékeljük igazán.

Mielőtt az ültetvény sor- és tőtávolságának megtervezésébe mélyednénk, véssük eszünkbe, hogy a diófa nem olyan fa, mint a közönséges, egyéb gyümölcsfák. Ahhoz, hogy a diófa diót teremjen, nővirág kell. A dióváltozatok túlnyomó többségénél nővirág csak a hajtások végén fejlődött csúcsrügyekből képződik. Azokból is csak akkor, ha a hajtások végét fény éri, a csúcsrügy kialakulásának évében.

A csúcsrügyes diófa tehát nem ültethető sűrűn.

Figyeljünk, mit írt Baltet Károly, 19. századi diószakértő: (A diófa) "... szereti a nagy tért és szabad levegőt; ugyanazért látjuk, hogy a diófa díszlik a mezőkön, a szőlőkben, az utak mellett, síkon és lejtőkön, de erdőnek ültetve nem díszlik oly jól, mint egyenként, vagy szétszórva, vagy kisebb csoportokba és sorokba ültetve."

Mifelénk nem szokás a domboldalakat teraszírozni, mint a világ sok, régi, fejlett mezőgazdasági kultúrájú országában. Szíriában például rendszerint a teraszok közepére, a rétegvonalakat követő sorokba ültetik a diófát.

Kínában annyival jobb a teraszra ültetett diófák helyzete, hogy rengeteg öntözővizet kapnak a teraszos rizsföldek szélében. Ehhez persze a terasz szélére kell a diófát ültetni, dehát oda úgyse ültetnek mást. A diófa jó megvilágítást, bő vizet kap, teremhet bőven. De a dió gépi szüretére ilyen helyen gondolni se lehet.

Mert elképzelések, azok vannak. Kínában például ilyen ajánlást tettek közzé:

Magyarországon négyféle kötésmódban, négyzetes, téglalap-alakú és kétféle háromszöges kötésben egyaránt találhatók dióültetvények. Ha a háromszög derékszögű háromszög, hármaskötésnek nevezik, de ennek üzemi művelése nehézkes, mert nincsenek kifejezett sorirányok. Ha a háromszög egyenlő oldalú, a sorok futása három irányban is elképzelhető. Művelésre, gépek mozgására igen kedvező.

1. A diófa természetéhez, kerek koronájához talán az egyenlő oldalú háromszög kötés illik leginkább, mint amilyen Tiszakóród határában, a Túr-bukónál lévő dióliget. A fák szabadon növekedhetnek, nem árnyékolják le egymást, és a gyomirtás három irányban végezhető a területen. Szabálytalan alapterületű dióültetvényekbe ez ajánlható leginkább.

Magyarországon ez a kötésmód a legritkább, talán az előzetes kitűzés nehézsége miatt. Kaliforniában, a diótermesztés fellegvárában igen gyakori a háromszöges kötés. Egy 20 ha területű dióskert felülnézeti képe:

Mielőtt áttérnénk a derékszögű kötésekre, egy rövid útmutatással szeretném segíteni a diófák természetes elhelyezésének híveit.

Példaként induljunk ki hektáranként 167 db diófa elhelyezéséből. Ez alig sűrűbb, mintha négyzetes kötésben 8x8 m-t alkalmaznánk, ami Magyarországon a leggyakoribb.

A számítást a szabályos hatszög megtekintése segíti, mivel háromszög kötésben minden fának 6 szomszédja van. Néhány összefüggés:

• 1. A hatszög oldalának hossza (a) megegyezik a hatszög középpontjának a csúcsaitól való távolsággal (R).
• 2. A hatszög középpontjának távolsága az oldalvonalaktól (r) az előző távolság 0,866-szorosa, és fordítva, az oldalvonalak hossza (a) a középpont és az oldalvonalak távolságának (r) 1,1547-szerese.
• 3. A hatszög területe (S) az oldalvonal (a) négyzetének 2,5981-szerese, vagy a középpont és az oldalvonalak távolsága (r) négyzetének 3,4641-szerese.

Az összefüggések alapján a háromszöges dióültetvény könnyen megtervezhető. Ha egy hektárra 165 db fát tervezünk, akkor a=R=4,80 m, r=4,15 m, S=60,6 m². A sorok távolsága 4,15 m.

A következő ábra szerint a páros sorok első fáit a startvonalra ültetjük, egymástól 8,30 m-re. A páros sorokban a fák távolsága 14,40 m.

A páratlan sorokban a startvonaltól 7,20 m-re ültetjük az első fát, és attól kezdve a többit 14,40 m-re, a sorok végéig.

Amilyen arányban változtatunk a terv szerinti sorok távolságán, olyan arányban változik a fák soron belüli távolsága is, az elfoglalt terület pedig négyzetes arányban. Jó tervezgetést!

2. A hármaskötés (derékszögű háromszög) megtervezése egy török útmutató szerint, és az útmutatás alapján ültetett diós kiskert:

3. A téglalapos kötéseknél általában a hosszú oldal a rövidnek kétszerese, tehát eleve benne van a négyzetessé való átalakítás lehetősége. Egy lehetséges kötésmód például az 5x10 m, mint Lengyeltótiban a közepes korú ültetvény.

Más esetben 8x10 m-es téglalapot is ajánlanak, használnak, ez esetben a későbbi ritkítással 10x16 m alakul ki.

4. A legáltalánosabb a négyzetes kötés. Például ha 8x8 m-re ültetünk, majd később, mikor a fák lombkoronája összeér és egymást károsítja - a fényhiány miatt, - ki lehet vágni minden másodikat, ekkor a kötés kb. 11,5x11,5 m-esre alakul, és a sorok átlóssá válnak. Vannak eleve 12x12 m-es ültetvények, és találhatók idősebb, 15x15 m-esek is.

Itthon is, külföldön is gyakori elgondolás, hogy kezdetben jóval sűrűbbre ültetnek, és idővel ritkítanak.

Azt ajánlja John Gordon amerikai szakember, hogy a mindenkori térállás, a diótermő fák sortávolsága akkora legyen, mint amilyen magasak a fák. Így a 45°-ban beeső napfényt a törzs alsó részéig hasznosítani tudja a diófa. Rendszeresen ritkítsunk.

A dióültetvény megfelelő sűrűségét Gordon úr szerint úgy is ellenőrizhetjük, hogy a legmagasabb napállás idején, a dél körüli 4 órában megnézzük, a talajfelszínt hány százalékban éri napfény. 40-60 % elég.

Ha sűrűre telepített ültetvényünket ritkítani akarjuk, létezik másik elgondolás is, mint minden második fa kiszedése. Eredményt ad az is, ha a sorban minden harmadikat szedjük ki, mert a megmaradt kettőnek megnő a szabad területe. A következő sorban egy fa eltolással ismételjük meg.

És egy még fokozatosabb ritkítási módszert jelent, ha amikor hozzákezdünk a ritkításhoz, nem egész fákat szedünk ki rögtön, hanem először a kivágandó fáknak csak néhány alsóbb ágát vágjuk le, majd a következő évben többet, és csak azután vágjuk ki az egész fát.

Az oldalrügyön is termő magyar fajták megjelenésével változott, sűrűbb lett a kutatóintézet hivatalos ajánlása is. Jelenleg már ajánlják a 6x9 m-t, ami idővel 9x12-vé, majd 18x12-vé alakítható. Ha minden második sorban eltoljuk a fákat, akkor ritkításkor alakulnak ki a hossz- és keresztirányú sorok.

És ugyancsak a legújabb magyar diófajták esetében a fentieknél jóval sűrűbb, pl. 5x5 m-es kötést is ajánlanak (400 fa/ha).

Sövényművelésnél extrém sűrű tőtávolság is használatos, 7-8 m sortáv x 2-4 m tőtáv. A legsűrűbb a 7x2 m, ahol a fák összefolynak, és valóságos falat alkotnak.

Sor- és tőtáv	1 fa területe m2	Fák száma 1 ha-on
8x4	32	312
7x4	28	357
8x2	16	625
7x2	14	714

Sövényművelésben 4,5-5 t/ha termésátlagok várhatók el.

Létezik a soros művelés és a sövényművelés kombinációja is, a rövid sövény. Tisztelt tervezgető Kollégám, nézze meg a következő légi felvételt. Kaliforniában készült. Jobboldalt háromszög kötésű dióültetvény látható, balra pedig termő diós, rövid sövény művelésben. Ennek lényege, hogy a sorban 3-4-5 fa sövényszerűen áll egymás mellett, majd kisebb szünet után jön a következő 3-4-5 fa. A szomszédos sorban pedig eltolással.

Ennek a térállásnak az az előnye, hogy szellősebb a dióskert, a betegségek kevésbé tudnak elhatalmasodni. Ugyanakkor kihasználható az oldalrügyes diófajták nagyobb potenciális termőképessége.

A térállás hibájáról a termő korú ültetvényben egyszerű szemrevételezéssel is meggyőződhetünk. Én például az alábbi ültetvényt jelen állapotában túl sűrűnek találom. Nézzük meg a zuzmós ágakat, ez a párásság jele.

Legyen inkább ilyen szellős, napfényes, ligetes:

A diófák térállása az egész világon kérdés. Egyforma válasz már csak azért sem adható rá, mert eltérő az egyes vidékeken az egyes fajták növekedése, és a térállás nagyban függ az alkalmazott művelési és szüreti gépesítéstől.

Hollandiában például - házikerti, kiskerti viszonyok között - a diófa tenyészterületét 7,5 m x 8-9-10 m-ben jelölik meg, természetesen az ültetni kívánt diófa fajtájának növekedésétől függően.

Magam 8x8 m-es térállásba ültettem diófáimat, a három magyar szelektált fajtát (A-117, M-10, T-83), és ezt a választást 11 év elteltével se találom rossznak. De ha lenne még szabad földterületem, egyéb kötésmódot is és más fajtákat is kipróbálnék.

És Ön, tisztelt diófaültető Kollégám, milyen térállást, milyen kötést tervez?

Ha még nem döntött, azt javaslom, tekintsen meg fiatalabb és idősebb dióskerteket, és a saját szemének higgyen, melyiket látja sűrűnek vagy ritkának.

A sűrűn ültetett diós termőkorban ritkítható. Tizenkét éves kortól már figyelhetjük, hogyan lenne legcélszerűbb a ritkítást elvégezni, ha a napfényes, ligetes dióst már nem tudjuk az alsóbb oldalágak lemetszésével se fenntartani, és az ültetvény károsan elsűrűsödik.

Magyarországon a dióültetvény végleges tőszámának ritkítással végzett beállításában Poór Józsefnek és Dankó Józsefnek vannak a legnagyobb tapasztalatai. Véleményük szerint ne siessük el a fák kivágását, hanem előbb az ágakat, koronákat ritkítsuk, ahol kell, és ha a kivágás mellett döntünk, akkor is helyesebb fokozatosan végezni, mindig csak a legsürgősebb helyeken kivágni. Az ültetvény többi, kivágásra ítélt fája pedig még teremjen néhány évig.

Ajánlásuk szerintem is reális, bár ellentétes a kaliforniai kutatók ajánlásával, a kaliforniai termesztők gyakorlatával. Ott egész fasorokat számolnak fel egyszerre, ekkor több évre, 5-6 évre is erősen visszaesik a diótermés. Kaliforniában olcsóbbnak tartják az egyidejű beavatkozást. Való igaz, a termőkorú diófák kivágása nem olcsó.

Legalább 25 cm mélyen körbe kell ásni a fát. A vastagabb oldalirányú gyökereket baltával kell elvágni. A főgyökeret így nem lehet elvágni, a fát nagy teljesítményű erőgéppel kell kihúzni. Mivel a szomszéd fák gyökere már régen túlnőtt a kijelölt fa tövén, sőt, meg is erősödött, a kihúzás a szomszédos fák gyökérrendszerét is károsítja. A keletkezett gödröt be kell temetni.

Francia mintára választhatjuk azt a megoldást is, hogy lemondunk a leendő faanyag értékesnek tartott gyökeréről. Tizenéves korban még amúgy is messze van diófánk attól, hogy faanyaga gesztesedjen, szép színt vegyen fel, értékesnek ezért se tekinthető, nemcsak a vékonysága miatt. Ebben az esetben hagyományosan, föld felett fűrészeljük el a diófát, mintha nem diófa, hanem közönséges fa volna. A tönkre pedig szisztemikus gyomirtót permetezünk, amitől sejtjei elpusztulnak, a fa nem hajt újra, idővel a tönköt a gombák elbontják.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább