A levélzet gombabetegségeinek a párás, ködös időjárás kedvez.

(Gnomóniás levél- és gyümölcsfoltosság)

A gnomónia nemcsak a közönséges diónak, hanem az összes Juglans diónak kórokozója, világszerte. Nálunk szinte állandóan előfordul, és súlyos károkat okozhat. Ezért ennek az oldalnak a hátteréül is a gnomónia-konídiumok fényképét választottam.

Ivartalan alakját hívják Marssoninia juglandis-nak.

(Mint azt tudjuk, a gombák életük túlnyomó részében haploid - egyszeres kromoszómaszámú - élőlények. A gombafonalak jellemzően haploid sejtekből állnak. A gombafonalak lefűződése során keletkeznek az ivartalan szaporodást véghezvivő - egy vagy több sejtből álló, jellemző alakú - konídiumok, amelyekből ivartalan úton új egyedek fejlődnek. Vannak hím- és nőnemű gombaegyedek. Ahol gombafonalaik találkoznak, sejt-összeolvadás, kromoszóma-szám duplázódás történik, diploid szaporítótest fejlődik, ha a körülmények is úgy akarják.

A dupla kromoszómaszámú, rövid ideig élő gombaegyed az ivaros szaporodás terméke. A gomba nem közvetlenül sokszorozza meg magát, hanem kromoszómaszám-felező szaporodással hoz létre olyan sejteket, amelyekből a későbbiekben a már egyszeres kromoszómaszámú spóra képződik.

A gombaspóra tehát közvetlenül ivartalan sejtosztódás terméke, de áttételesen mégis ivaros szaporodásból létrejött szaporítósejt, ami - közvetlenül a megfelelő táptalajra kerülve - új gombaegyeddé fejlődik. Így a gomba ivaros és ivartalan alakjai nem hasonlítanak egymásra.)

A gnomónia életciklusa a Grenoble-vidéki francia kutatóintézet rajza alapján:

A gnomónia leginkább a lehullott leveleken és a lehullott vagy a fán maradt diókopáncsokon, terméskocsányokon telel át, tavaszig szaprofita életmódot folytat, vagyis a lomb és a burok anyagain él, azokat bontja el. Ezeken található tavasszal, ahonnan márciustól júniusig - amíg a tavalyi levél egyáltalán megtalálható, - egy kis csapadék hatására kiszórja spóráit. A spórák a lehullott lombon kifejlődő peritéciumokban termelődnek. A peritéciumok szabad szemmel is látható, hosszú nyaki résszel ellátott képződmények, nyolcasával képződő aszkuszaikban aszkospórákat fejlesztenek. Ez a gomba ivaros alakja.

Az aszkospórák kétsejtűek, igen könnyűek, gyakorlatilag súlytalanok, igen nagy számúak, így a légáramlattal bárhová eljuthatnak, és ahol tavasszal a dió levelére, zöld hajtására, terméskezdeményére érnek, azonnal fertőznek, a védőszövetet, kutikulát áttörve néhány mm-es, foltszerű elszíneződéseket produkálnak. Ez az elsődleges fertőzés.

A foltokon (a leveleken, a fonákon) 5-6 hét után kifejlődnek az acervuluszok (konídiumtelepek). A bennük képződő 2-3 sejtű, ivartalan úton létrejött, kifli alakú konídiumok nedves körülmények között kiszabadulnak, és újabb fertőzéseket hoznak létre. A levélen, a levélnyélen, a fiatal hajtáson. A konídiumok mérete 20-30x5-6 mikrométer. Ez a másodlagos fertőzés. Egészen a vegetációs idő végéig fertőzhetnek, 15-21 C° közti hőmérsékleten, nedves körülmények között.

A levélfertőzés lefolyása:

A gombafertőzés a xanthomonaszos baktériumos fertőzéstől a levélen jelentkező sötétbarna, sokszög alakú foltokról különböztethető meg. (Mielőtt a jellemző sötétbarna foltok megjelennek, sárgásak a foltok.) A foltok szegélye barna, közepe világosabb barna, közepük később kiszürkül.

A foltok közelről:

A levélfoltok nagyobb mértékű terjedése a levél sárgulását, csavarodását, korai, júliusi-augusztusi hullását okozza. Ősszel a beteg levelek előbb hullanak.

A diófa hajtásán jelentkező fertőzés ovális, barna szegélyű foltokban látható. A foltok kissé besüppednek.

A gomba fertőzése áprilisban a legnagyobb, de júniusig is elhúzódik. A spórák kiszóródásának, terjedésének és csírázásának egyaránt az esős idő kedvez. Hűvös időben is jól fejlődik a gomba, a spórák csíratömlői könnyebben hatolnak a lágy, zöld növényi részekbe. A gnomónia számára az optimális hőmérséklet 26 C°. Egyaránt támadják a leveleket, levélnyeleket, a friss zöld hajtást, valamint a termést.

A dió termésén enyhén besüppedő, sötétbarna színű foltokat okoz a fertőzés. A baktériumos fertőzéssel szemben a betegség nem hatol a csonthéjba. Erős fertőzés esetén a dió burkán nagyobbak a foltok, szabálytalan alakúak, szárazak, a burok felszíne repedezett. A termés méretének csökkenése és gyümölcshullás lehet a vége.

Gnomónia a gyümölcsön:

Gyümölcsmúmia:

A gnomóniafertőzés gyengíti a diófát. A tenyészidőszak vége felé a fa nehezebben tud a télre készülni, fagyérzékenysége nő. A fák gyengesége miatt a következő évi termés mennyisége is csökken. De közvetlenül nem veszélyezteti a diófa életét.

A diófajták gnomónia elleni rezisztenciája a legnagyobb különbségeket mutatja, és ez a tulajdonság is jellemző a fajtára. A jobb fajtaleírásokban utalnak a fajta gnomónia-fogékonyságára, vagy rezisztenciájára. Az Érden nemesített hazai fajták ellenállósága elfogadhatónak mondható, ennek ellenére a gnomónia a hazai termelőknek is állandó problémája. A magonc-diók a gnomónia iránti fogékonyságban, vagy az azzal szembeni ellenállóságban a legnagyobb különbségeket mutatják.

Abban viszont egységesek a diófajták, hogy jobb erőnlét (tápanyag- és vízellátás) mellett ellenállóbbak.

A párás mikroklímájú dióskertben nagyobb kártétellel kell számolni. Ezért megelőző védekezést jelent a diófák ritkító metszése. Nem szabad eltűrni, hogy a sűrű állományban párás mikroklíma alakuljon ki.

Ha párás a mikroklíma, tavasszal az aszkospórák csíráznak. Francia kutatók ebből a tényből kiindulva azzal is próbálkoztak, hogy tavasszal, a diólevelek kibomlása előtt adagolt öntözéssel korai csírázásra ösztönözzék az aszkospórákat, amíg még nincs diólevél.

Megelőző jellegű védekezést jelent az is, ha jellemzően ködös vidékeken kerüljük a tavasszal gyorsan felmelegedő talajokat (laza homoktalajokat) diótelepítéskor. Ezeken a talajokon a lehullott levélen telelt aszkospórák csírázásához hamarabb kialakul a szükséges 15 C°-os meleg. Pont a kibomló rügyekből fejlődő levélkezdemények a legveszélyeztetettebbek.

Ősszel és télen a fertőzött lombot fagyos állapotban történő szárzúzós összetöréssel és talajba forgatással semmisíthetjük meg. Meggyorsítjuk a levelek lebomlását, a korokozó pusztulását, és a talaj szervesanyagtartalmát is növeljük ezzel az eljárással. Persze, ehhez a diófalevelet előbb lombfúvóval ki kell fújni a sorokból.

Védekezni - a fajtaválasztáson, a megelőzésen, a fertőzött őszi lombozat megsemmisítésén, fertőtlenítésén kívül - áprilistól a vegetációs idő végéig többszöri rezes permetezéssel lehet, de tudjunk róla, hogy a réztartalmú szerek csak a továbbterjedést gátolják, igazából nem gyógyítanak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy nem hatásosak. A tavaszi első permetezést akkor érdemes megejteni, amikor a kibomló rügyekből már a levelek is megindulnak, mert amíg a rügypikkelyek takarnak, a diófa nem fogékony a gnomóniára.

A réztartalmú szereken kívül más, szerves hatóanyagú szerek széles skálája jobb lehet. (Más kérdés, hogy ezek közül mi van a dióra engedélyezve.)

A permetezéseket, ha időben előre meg is terveztük, célszerű a valóságban úgy ütemezni, hogy minden eső után 3 napon belül megtörténjen. A permetezést követő öt napig védettnek tekinthetjük a diófákat. Azok a hazai diós gazdaságok, amelyek a gnomónia ellen komolyan, hatásosan akarnak védekezni, júliussal bezárólag hétszer is permeteznek. Francia kutatók az évi két permetezésnél többet már károsnak tartanak, mert a rezes szerek a hasznos rovarokra, pl. ragadozó atkákra károsak lehetnek.

A védekezést leginkább a permetezés technikája is korlátozza, mert a fák nagysága és gyakran sűrű lombozata a hagyományos axiál permetezőgépek hatástalanságát bizonyíthatja be.

Fertőzéses években már ősszel megkezdhetjük a következő évi vegyszeres védekezést a gnomónia ellen. Lombhullás előtt benomil hatóanyaggal, lombhullás után pedig sárgaméreg-tartalmú szerek bőséges lémennyiséggel való kijuttatásával a kórokozó áttelelését megakadályozhatjuk.

Mint említettem, más dióféléknek is komoly károsítója a gnomónia. Három kép a feketedió gnomóniás megbetegedéséről:

A gomba bár Amerika és Európa több országában előfordul, csak ivartalan alakját ismerik, Microstroma juglandis néven. A Juglans, de még inkább a Carya nemzetség diófáin fordul elő, Magyarországon is leírták már, de életciklusa még nem ismert teljesen.

A levél fonákán, a levélerek mentén 2-3 mm-nyi foltok jelentkeznek. Elliptikusak, néha szögletesek, világos sárgászöld színűek. A levél színén pedig sárgászöld elszíneződés látható. A levelek elhalnak, a foltok felületén fehér konidium-gyep jelenik meg.

Újabb kutatások szerint a fehér foltokat nem konídiumok, hanem exobazídiumok képezik, és ezért a mikrosztróma-gombát rendszertanilag áthelyezték a konídiumos gombák közül a bazídiumos gombák közé, de ez a körülmény a gyakorló diósgazdát nem szabad, hogy nagyon zavarja.

Mikrosztrómás levélfoltosság a diólevél színén és fonákán:

A gomba a talajra hullott, fertőzött levelekből tavasszal fertőz, a szél és a csapadék segítségével jut a fiatal levelekre. A tünetek nyár elején jelennek meg, meleg, fülledt időjárás esetén. Erős fertőzéskor levélhullás lehetséges.

Száraz években nem szokott fellépni.

Védekezni a gnomóniához hasonlóan lehet ellene, illetve pontosabb, ha úgy mondjuk, a gnomónia elleni védekezés egyben megoldja a mikrosztrómás foltosság elleni védekezést is.

A levélzet gombabetegségeit zárjuk egy olyan konídiumos gombával, amelyiket nálunk még nem írtak le, de török növényvédők (Karaca és Erper) már felfigyeltek rá. Törökország pedig - a madárinfluenza mindennapos tévés közvetítéséből is tudjuk - vészes közelségben van.

Konídiumai mikroszkóp alatt feketés, harántirányú válaszfalakról ismerhetők fel. A konídiumokat tartalmazó vízzel permetezett fiatal diócsemetéken a gomba erősen párás, meleg körülmények között 12-15 nap alatt szemmel látható megbetegedést okozott a diólevélen. A levelek megbarnultak, elhaltak, belőlük a konídiumok kitenyészthetők voltak.

Örömömre szolgál, hogy tisztelt növényvédő Kollégámnak én hívhattam fel elsőként a figyelmét erre a levélzetkárosító gombára. Most már áttérhetünk a diótermés gombáira.

Penészgomba. Amikor az apró zölddión megtelepszik, azt károsítja, akkor az a kártétel a BAN tünetegyüttesnek nevezett betegségben jelentkezik.

Életmódját illetően félszaprofitonként jellemzik. A diófán is áttelel, az elhalt vesszőkön, a fán maradt beteg termésekben.

Ez a gomba magtári kártevő is, a dió tárolása során is fertőz, él, táplálkozik, ami még nem is lenne nagy baj, de az emberre - főleg gyerekekre - veszélyes méreganyagot is termel, az aflatoxint. Nedves körülmények között képes élettevékenységét kifejteni, például ha a diót - dióbelet - hűtőben tároltuk, és amikor kivettük, a levegő nedvessége kicsapódott rajta.

Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy más penészek is toxikusak lehetnek, nemcsak az Alternaria. Ilyenek például a Penicillium vagy az Aspergillus fajok, amelyek a szüretkor földre hullott diót fertőzik.

Az A. nucis és az A. alternata - ez utóbbi nemcsak diót, hanem sok más növényt is fertőz - a dió termésfalán megtelepszik, és a diót károsítja. Kártételük nem szokott jelentős lenni.

Az Alternaria és egyéb penészek ellen nem szoktak védekezni.

Az aszkohita gombák igen nagyszámúak, a Phoma nemzetséggel közeli rokonok. Közülük az A. juglandis fordul elő a diófa levelén.

Az aszkohitás levélfoltosság a dión nagy barna foltokban jelentkezik. Ritka.

Mint a fuzáriumgombák károsításánál említettem, fuzárium-okozta kár nemcsak a diófa törzsében, hanem termésében is megjelenik. A fejlődő diótermésen, ekkor beszélünk a BAN tünetegyüttesről, de később is.

A fuzáriumos fertőzöttséget a dióbél foltossága, elszíneződése jelzi. A fertőzés diószüret idején is bekövetkezhet, nedves, párás körülmények között. Például ha hosszabb ideig fekszik a földön a lerázott, levert, lehullott dió, vagy halomban fülled, késik a száradása. Ilyenkor a dióbél penészesedik, dohosodik. A csonthéj is elszíneződhet.

A dióbélben két fuzárium-fajt azonosítottak, a F. avenaceum makrokonídiumai vékonyak, hajlítottak, harántfalakkal tagoltak, a F. semitectum konídiumai pedig hengeresek, mindkét végük felé kihegyesedők, orsó alakúak, vagy kissé hajlítottak. Ez a különbség köztük, más semmi.

A fuzárium fajok toxinokat is termelnek.

És, mint szó volt róla, a fás részek pusztulását is okozhatják.

Védekezni leginkább gyors szürettel és szárítással lehet ellenük.

Rózsaszín penészedés

Elhalt növényi részeken élő penészgomba. A dió különböző részein, leginkább a termésén nedves, nyirkos körülmények között néhány nap alatt rózsaszín penészbevonatot fejleszt. A dióbél elszíneződik, és ami még nagyobb baj, elveszti jó ízét.

A rózsaszín penész antibiotikumot termelő gombafaj, jelenléte meggátolja más penészek felléptét.

A trichothecium nem igényel növényvédelmi beavatkozást.

A dióburkon Vermicularia is megtelepedhet. A baktériumhoz nagyon hasonló foltokat okoz. Nem szokott jelentős lenni, csak nedves körülmények között.

Ivartalan alakja a Colletotrichum gloeosporoides. Sok gazdanövényű gomba. Nálunk még nem jelezték jelenlétét, de Kínában a gnomóniánál is veszélyesebbnek tartják a dióra. Rügyfakadás előtt kénnel védekeznek ellene. Június-júliusban, még a nagyobb tünetek előtt rézzel. Később szerves hatóanyagokkal.

A zölddió végében megjelenő apró kerek barna foltokat nevezik angol nyelvű BAN rövidítéssel (Brown Apical Necrosis) barna csúcsi elhalásnak. A magyar növénykórtani kutatók által használt hivatalos neve: Dió korai gyümölcshullása, feketedése.

Nem egyszerű kérdés. Még nagyon sok tanulmányt igényel a növényvédelem tudósaitól. Biztosnak mondható irodalma nincs ennek a tünetegyüttesnek, ami a diókezdemény virágzás utáni állapotától kezdve, és később, a nyár folyamán is a zölddió csúcsán mutatkozó barnás foltban jelenik meg, ami aztán a dióba, a fejlődő dióbélbe is beterjed, és a zölddió lehullását okozza.

Az kétségtelen, hogy nem köthető egyetlen kórokozóhoz, a betegségben a Xanthomonasz baktérium mellett gombák (Alternaria, Fuzárium, Phomopsis) is résztvesznek.

A betegség tartósan csapadékos időjárású tavaszokon és nyarakon hatalmasodik el, mint amilyen a 2010-es év is volt. 80 %-os terméscsökkenést is okoz.

Én is azokkal értek egyet, akik szerint a Xanthomonasz baktérium az elsődleges kórokozó. Számára nem jelent akadályt a megtermékenyült nővirág, már mint terméskezdemény csúcsi részén a gyenge kutikula szövet áttörése. Ha a körülmények továbbra is kedvezők maradnak a baktérium számára, nevezetesen a további sok nedvesség magas hőmérséklettel párosul, maga a baktérium is beterjed a zölddió belsejébe, és ott folyós telepet alkot. A zölddió metszete folyós, a xanthomonaszra jellemzően sárgásfehér. Állítólag büdös is, de nem mindig. Mivel a xanthomonasz változékonysága elérte azt a fokot, hogy nem mindig egyformán jelenik meg, a folyékony telep lehet fehér, víztiszta is.

És még azt is mondják, akikkel egyetértek, hogy az említett három gombafaj másodlagos kórokozóként van jelen. Ami jelentheti azt, hogy a kár mértékében övék a nagyobb rész. Hogy mikor melyiknek mekkora a részvétele, az sok mindentől függ, az eddig megjelent irodalmi adatok ebben térnek el leginkább.

A fuzárium lehet elsődleges kórokozó, de az alternáriáról és a fomopsziszról az a vélemény, hogy szaprofiták. Gombafonalaik nem képesek még a gyenge kutikulát sem áttörni, hanem a baktériumos fertőzésben elpusztult növényi sejteken hatolnak be. Ami aztán nem gátolja őket abban, hogy a zölddió belsejében a fajukra jellemző pusztítást hajtsák végre.

Meleg éghajlatú diótermesztő vidékeken kutatják leginkább ezt a tünetegyüttest. 2009-ben a Márvány-tengernél volt ilyen idő, a yalovai kutatóintézet fajtakísérletében így nézett ki a Hartley június közepén, majd július közepén:

De ha az esős nyarak nálunk is rendszeressé válnak, nagyon veszélyes lesz nálunk is.

Védekezni mint a xanthomonasznál és a gombáknál leírtak szerint próbálhatjuk meg. De az eredményre nincs garancia.

Kíváncsian várjuk a tudomány művelőinek további tájékoztatásait. De arra várnunk kell. Mert most nem dolgoznak. Pihennek, fényképezkednek a téma mediterrán szakértői.

Magyar kutatót nem látunk közöttük. Ők nem üdülnek a Márvány-tengernél, mint a képen láthatók, ők itthon dolgoznak.

Igen, szó szerint, 2011-ben nagy volumenű vizsgálatot végeztek a BAN tünetegyüttessel kapcsolatban. Mintákat vettek több termőhelyről, tavasztól őszig. A mintákban elkülönítették a baktériumot a gombáktól, a cukorbontás eltérő, oxidatív vagy fermentatív módja szerint.

A baktériumot tartalmazó mintákat megerősítésként hiperszenzitív növényekre (dohánylevél és babhüvely) oltották. És az izolált baktériumokat leoltották zölddiókra. A megszedett zölddiókon megjelölték az oltás helyét, és néhány nap alatt meleg, párás helyen tartva megállapították a baktérium fertőzőképességét. Még diófajták szerint elkülönítve is. (A módszer Özaktan török kutatónőé.)

Ez a vizsgálati sor alkalmat adott a xanthomonasz baktérium fertőzőképességének pontosítására, különböző hőmérsékletek mellett, valamint annak megerősítésére, hogy a jelenleg Magyarországon található xanthomonasz-törzsek semmiben se különböznek a világ más xanthomonaszaitól, még réz-rezisztencia sem alakult ki, amitől a legnagyobb hazai diótermesztők már tartottak.

És mi volt az átfogó vizsgálatok végkövetkeztetése? Négyféle. A tünetegyüttest mutató diókban a következő kórokozók voltak megtalálhatók:

• Baktérium és gomba
• Csak baktérium
• Csak gomba
• Egyik sem.

A vizsgálatokba az ország vezető mikológusa, dr. Vajna László is bekapcsolódott, a fellépő károsító gombák meghatározása céljából. Talált Phomopsis juglandinát, Gnomonia leptostylát, Fusarium lateritiumot, Fusarium solanit, ami úgy vehető észre, hogy a fekete terméshéjon sárgás spóratokokat fejleszt, továbbá a Botrytis cinereát (szürkepenész), valamint kevésbé jelentős szaprofitákat: Alternária, Cladosporium, Penicillium, Colletrotrichum. Ez utóbbiakat inkább stressz-patogén károsítókként jellemezte dr. Vajna László, vagyis akkor károsítanak, ha a diófát valamilyen más baj is éri, nemcsak fertőzés, hanem a termőhely, fajta, időjárás, agrotechnika sincsenek összhangban.

De a lényeg egy új, terméskárosító gombafaj felfedezése a dión: Botryosphaeria dothidea, aminek ivartalan alakját Fusicoccum aesculi-nak nevezik. Ezt eddig a dión a világon máshol még nem mutatták ki. Igaz, sok más gazdanövényen már igen, mert 402 gazdanövényét ismerték eddig. A dió a 403.

Ne bagatellizáljuk el, veszélyes. A zölddióról a kocsányon át a hajtásba, majd tovább, a vesszőbe terjed. Én személy szerint is neheztelek rá, mert felrúgta könyvem eddigi felosztását, aminek során külön vettem sorra a fás részek gombáit, a zöld részek, a levélzet és a termés gombáit. Ez a gomba nem tudja, mi a rend.

A diótermésen - ha mesterségesen fertőzik is rá, - teljes elfeketedést tud okozni. És a diófa kapcsolódó részeinek belső szöveteiben mindenhol jelen van. Sőt. Nemcsak a termés felől fertőzi a hajtást, hanem a hajtás irányából a kocsányon át is a diót.

Vajna professzor felfedezői érdemeit nem csökkentve meg kell jegyeznünk, hogy a Botryosphaeria gombákat Kaliforniában is ismerik, mint diókárosítókat. Igaz, nem terméskárosítóként, hanem a fás részek károsítójaként tárgyalják.

Tisztelt diófogyasztó Kollégám, tetszik-e emlékezni, hogy ha sok diót eszik, egyszer-egyszer egy fényesen szürke felületű dióbél-darabbal találkozik, aminek egyébként az elszíneződésen kívül semmi más baja nincs. Az a Fusicoccum. Erről nem mutatták ki, hogy méreganyagot termelne, de a felsorolás elején szereplő fuzárium-fajokról köztudott, hogy más növényeken - búza, stb. - élelmiszer-egészségügyi szempontból kifogásolható méreganyag-termelési tulajdonságokkal bírnak.

Egy szó erejéig térjünk még vissza az alternáriákra. Tisztelt mogyorótermesztő Kollégám a megmondhatója, a mogyorónak is van a BAN tünetegyütteshez hasonló betegsége, amiben az Alternaria gombák szintén jelen vannak. Úgyhogy ne csak a diót, a mogyorót is figyeljük.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább