Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT

Vázlat:
Népi gyógyászat
Kínai gyógyászat
A Bach-féle virágterápia
Szent Hildegárd

Én úgy gondolom, a beteg ember meg akar gyógyulni.

És mindig van olyan ember, aki a beteg embert meg akarja gyógyítani.

Ha a gyógyítást nem a hivatalosan elismert, természettudományos alapokon álló - nyugati - módszerekkel az arra hivatott képzett, felesküdött, elismert orvosok végzik, a gyógyítás - vagy öngyógyítás - bizonytalan területre téved. Lehet eredményes, hiszen a természet csodákra képes, de az eredmény egyáltalán nem biztos. Valószínű, hogy a hivatalos orvostudomány módszerei célravezetőbbek, az esetek nagyobb arányában érik el a sikeres gyógyulást.

Dehát az emberek azelőtt is voltak betegek, szerettek volna meggyógyulni, és voltak, akik gyógyították is őket, mielőtt a mai orvostudomány kifejlődött volna. És ma is vannak a világnak olyan területei, ahova a korszerű gyógyászat nem jut el, természetesen ott is gyógyítanak és gyógyulnak az emberek. Gyógyszereket is használnak, amelyeknek alkalmazását nem kötik, nem köthetik a gyógyszerészeti kutatások ellenőrzött módszereihez, dehát gyógyítani muszáj, azzal, ami van. És leginkább a természet volt - van - kéznél. A természet meglepően gazdag. A növényekben előforduló hatóanyagok sokszor valóban jók, hatásosak. A természethez közel élő népeknél hosszú idők tapasztalata bizonyította be és választotta ki a megfelelő természeti anyagokat, és a tapasztalat vezetett annak megismeréséhez is, hogy ezeknek a természeti, növényi gyógyszereknek melyek a legcélravezetőbb felhasználási formái.

Véleményem szerint a természeti anyagok gyógyászati felhasználásának népi tapasztalata és gyakorlata nevezhető elsősorban természetgyógyászatnak.

Minden olyan népnél, amely a diófa elterjedési területén él, általános a diófa különböző részeinek gyógyászati felhasználása. Sőt, tovább is mehetünk. Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában, ahol a mi diónk rokonai élnek, a dió rokonait is gyógynövénynek tekintik és használják. A diófélék már csak ilyenek.

A nyugati orvostudomány mellett párhuzamosan él, létezik a keleti orvostudomány is, amelynek elméleti alapjai alapvetően mások, mint a nyugati természettudományokon alapuló orvoslásnak, - ezért én nem is tudok bízni benne, - dehát tagadhatatlan, hogy emberek tömegei gyógyulnak meg keleten is. Ez tagadhatatlan akkor is, ha az elméleti alapok nem egyeznek racionális világképünkkel.

kínai orvoslás gyógyszerként leginkább különböző gyógyszer-kombinációkat alkalmaz, amelyek alapanyaga többnyire gyógynövény, és - ugye, nem meglepő, - a dió ugyanúgy megvan benne, mint például az európai népi gyógyászat szereiben. Gondolom, a kínai gyógyászatra is alkalmazhatjuk a természetgyógyászat kifejezést.

A természetgyógyászat harmadik nagy területének pedig azokat az eljárásokat tekintem, amikor egyes emberek - akár orvosok is - hátat fordítanak a mai orvostudománynak, és - mint az egyházban az eretnekek - a saját hitük után mennek, a saját módszereiket szinte csodaként hirdetik, és sajnos, hiszékeny emberek anélkül követik őket és módszereiket, hogy módszereik tudományosan beigazolást nyertek volna. Manapság ezekre a módszerekre üzleti vállalkozások épülnek, amelyek lényege a nyereség, nem a gyógyítás. Lásd agykontroll és egyéb hülyeségek. Ezeknek most divatjuk van nemcsak nálunk, de még a legfejlettebb népeknél is.

Hát, sok még a dolgunk.

Egy szimpatikus vonása van egyes ilyen eretnekségeknek, éspedig a természethez való visszanyúlás. Ide tartozik dr. Edward Bach virágterápiája, ami - szerintem - tipikus természetgyógyászat.

Végül egyértelmű elismeréssel hajtok fejet azok előtt, akik ugyan nem orvosok, de gyógyítani akarnak, és e célból kutatják a természet, a növények titkait, és kutatásuk eredményeit mindannyiunk javára közzéteszik. Ezek közé tartozik Szent Hildegárd, aki - már nem is meglepő - szintén foglalkozott a dióval.

A diónak a természetgyógyászatban játszott fontos szerepét tehát a népi gyógyászaton túl a kínai gyógyászatban, a Bach-virágterápiában és Szent Hildegárd módszerének ismertetésében érintem.

Népi gyógyászat

Hogy is kezdődött a népi gyógyászat, és benne a dió gyógyszerkénti használata?

Hogy régebbre ne tekintsünk vissza, a középkor századaiban, amikor a tudományos orvoslásnak még a lehetőségét is tiltotta az egyház, még minden európai nép a természet közelében élt. A nők voltak elsősorban fogékonyak a beteg ember szenvedéseire, és minden időben, minden vidéken éltek olyan bölcs asszonyok, akik felismerték a növények gyógyító erejét. Tudásukat idős korukban továbbadták, így a gyógyászat valóságos népi gyógyászat volt.

De mielőtt továbbadták volna, sok embert meggyógyítottak, ami gyanússá tette őket, mert olyan tudást mutattak, amivel a nép többsége, de még a tanult, írni-olvasni tudó előkelőség sem rendelkezett. Ez a tudás átlagember-feletti volt, és ez volt a probléma. Mert a tudás letéteményese a papság, az egyház volt, monopóliumukat nem lehetett veszélyeztetni, tehát aki túl sokat tudott, azt boszorkánynak kellett kikiáltani és el kellett égetni. Így állt helyre a világ rendje.

Ezekkel a gondolatokkal vezeti be a középkori népi orvoslás, és azon belül a dió szerepét vizsgáló angol tanulmány szerzője a vizsgálatát, és kiinduló gondolataival én is egyet tudok érteni.

Ha már említettem a boszorkányokat, meg kell említenem a diófát is, amit az olasz népnyelvben ma is a boszorkányok fájának mondanak. Valószínű, azért, mert a boszorkánynak mondott tudós asszonyok sokat foglalkoztak a diófával. De van az elnevezésre egy profánabb magyarázat is. Azért hívják a diófát a boszorkányok fájának, mert téli ágai úgy meredeznek minden irányba, mint a boszorkányok haja. Íme:

A diólevél, a diókopáncs, sőt más részei is a diófának, a különböző népeknél általánosan elterjedt gyógyszerek voltak.

Német népi gyógyászatban a diótermés kivonatát orsóféreg (galandféreg?) ellen alkalmazták. „Elűzi a férgeket” - mondták.

Dió-borogatást alkalmaztak tüdőgyulladásra, tályogokra, ficamokra, a könnyzacskó gyulladására.

Belsőleg vértisztítónak, valamint „kisalakozónak” itták. És gyomorteának.

Abba is hagyjuk a népi tapasztalatok sorolását, nehogy arra illetékes inkvizítorok boszorkánynak nézzenek. Ha tisztelt beteg Kollégámat a téma részletesebben érdekli, forduljon - ne orvosához, gyógyszerészéhez, hanem sámánjához, boszorkányához.

Kínai gyógyászat
Mottó:
"Több dió - több egészség."
(A VII. Nemzetközi Dió-Szimpózium mottója. Kína, 2013. július 20-23.)

Persze, a kínai, növényi alapanyagokon alapuló gyógyászatban nem mélyedhetünk el, de azért a dió vonatkozásában érintsük. Például mit kell azon értenünk, ha Kínában járván egy ilyen megállapítással találkozunk?

"A Fructus Schisandrae Chinensis (Wu Wei Zi) és a Semen Juglandis Regiae (Hu Tao Ren) összehúzza és abszorbálja a vese „qi”-t."

Ilyenkor mi a teendőnk?

A kérdés már könyvünk bevezetője óta izgat minket. Csak akkor nyugszunk, ha megismerjük a hu tao ren alapelveit a kínai orvoslásban, amelyek nyersfordításban a következők:

További jellemzői:

No, hát ezt nem tudtuk.

Most már tudjuk, és felbátorítva érezzük magunkat, hogy 10-30 g dióbelet vegyünk magunkhoz, mindig, amikor szükséges.

Kínában létezik valódi gyógydió is, a Juglans hopeiensis, amit angolra wenwan walnut-ként fordítanak.

Nem ironizálok, tényleg gyógydió. Két egyforma diót kell állandóan a két kezünkben tartanunk, és fogdosnunk, forgatnunk, koptatnunk kell. Stimulálja a tenyér akupunktúrás pontjait, és ezen keresztül a gyógyerő szétterjed a szervezetben. Nézzük csak meg, mennyi mindent gyógyít!

A wenwan diók gyógyhatását azzal is magyarázzák, hogy a kéz állandó mozgatása stimulálja a vérkeringést, a dió csúcsának, éleinek kiemelt szerepe van. Nemcsak játék, türelemre, önfegyelemre nevelő eszköz is. Az állandó aktivitás az öregedést is lassítja. Önfegyelemre is nevel, mert dióval a kézben nem lehet a kínai harcművészetet gyakorolni.

Az eladást gondos diópárosítás előzi meg, azért, hogy a vevő két egyforma diót kapjon. Mennyiért lehet megkapni? 100 yüanért (3700 forintért) már kapunk, a legdrágábbak ebből a típusból még négy nulla - nem semmi! - hozzátoldásával érhetők el.

Aki ilyen diópárt vásárol, - felhívják a figyelmet a kínai árusok, - ne vegyen meg akármilyen diót. Keressen az egyéniségének megfelelőt, a kezdő diófogdosók ne túl bonyolult mintázatút. A használat is óvatosságot igényel. Ne tároljuk túl hidegen és túl melegen, rendszeresen tisztítsuk, nem elég meleg vízzel, hanem tisztítószer is kell, és mindig kenjük be dióolajjal. A dióolajos kenet idővel megadja a barnásvörös színt, azt, amit az antik diópárokon megcsodálhatunk.

Végül is mint egy csiszolt kristály, olyan lesz gyógyító játékdiónk.

A wenwan-dió változatai szinte végtelen számúak. Egy kínai gyűjtemény képeit mellékletben mutatom meg.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább