Az 1700-as években már felváltja a barokk bútorstílust a rokokó. Hogyne, hiszen az asztalosság művészei rájöttek, hogy a díszbútorok legnemesebb anyaga, a diófa még a barokk díszítőmotívumoknál is nagyobb alakítási, faragási lehetőséget nyújt a bútorművészeknek.
A rokokó bútorok, hála a diófa anyagának, még tovább mennek a vonalvezetés hajlékonyságában, az egyenes vonal elutasításában, a statikus bútorszerkezet feloldásában.
A barokk a paloták stílusa volt elsősorban, a rokokó már a gazdag polgároké is. A bútorok mérete lecsökken, emberi léptékűvé válik. És nemcsak emberi, asszonyi léptékűvé is. Mint a jobbra látható női szék.
Tisztelt, diófabútort kereső Kollégám, nagyon vigyázzon a pénzére stílbútor vásárlásakor. Aki bemegy egy diófabútort árusító antikváriumba, arról eleve feltételezik, hogy tele van pénzzel. Rokokó női széket keresünk, mutatják is a széket, tényleg nagyon szép. De azt már nem nézik ki a tisztelt vásárlóból, hogy megkérdezze, mit keresnek huszadik századbeli kerekek egy igazi rokokó szék alatt.
Most már mindegy, tekintsünk el a kerekektől, majd leszereltetjük, a rokokó női szék tényleg nagyon jól fog mutatni otthonunkban. Családunk nőtagjai is jól fognak benne mutatni, és nagyon fognak örülni.
Ugyanúgy, mint a másik, jellegzetesen női rendeltetésű rokokó diófa-bútornak, a pudrőznek, amely előtt kedvükre szépítkezhetnek. Az itt kiállított darab a diófa gyökéranyagából készült.
Magyar eredetű női diófa-asztalkák rokokó stílusban az 1700-as évek közepéről:
A rokokó komód igazán szép, érdemes alaposan megnézni.
Egy kései rokokó fiókos szekrény 1860-ból:
A zongora nem kimondottan bútor ugyan, de a rokokó korában már nagyon szép zongorákat készítettek diófából. Mint ezt az Erard-zongorát.
Angliában a bútorstílusokat nem a kontinens divathullámairól, hanem kiemelkedő művészi munkásságú asztalosokról nevezték el. Chippendale munkássága (1740-1780) időben a francia rokokó divatjával esik egybe. Ugyanúgy a polgári otthonok számára készített szép és praktikus diófa-bútorokat, mint a rokokó francia mesterei. De stílusában kínai és gótikus elemek is érződnek, önálló stílust, 1754-ben kiadott mintakönyvével pedig Európára és Amerikára kiható divatot teremtett.
Erre az időre esik az angol diófabútorok első nagy kereslete, Dél-Angliában ekkor kezdődtek meg egyes nagybirtokokon a nagyobb diófatelepítések, a gazdag polgárság keresletének, igényének kielégítésére.
Egy diófa-szekrény és egy fiókos, a 18. század végéről:
Chippendale diófa-rajzasztal és íróasztal, hozzá tartozó karosszékkel:
A Chippendale stílus máig él. Chippendale-íróasztal 1920-ból:
A klasszicizmus a XVIII. század végétől egészen a XIX. század közepéig tartó időszak stílusa, mely az antik kultúrák formavilágát élesztette fel. Erre az időszakra több különböző stílusirányzat is jellemző. Francia földön ez a XVI. Lajosról elnevezett stílus, mely a rokokót váltotta.
A barokk bútorstílus cicomája már nem fokozható. Ezért a stílus visszahatásaként a legegyszerűbb, klasszicista vonalvezetés vált széppé, divatossá.
Amennyiben ez igaz, amit itt leírtam, - mindent tessék kritikával olvasni, - akkor a XVI. Lajos-stílusnak két nagyon korai darabja az, ami balra látható. Még nem vált a bonyolult egyszerűvé.
Provence-ból való ez a két bútordarab. Az alsónak nem is tudom a nevét, de nem az az érdekes, hanem a fölső. Hogy az mi, úgyse találná ki tisztelt diófabútort szerető Kollégám.
Kenyértartó szekrény.
Könyvszekrények francia klasszicista stílusban:
Diófaágyak XVI. Lajos stílusban:
Elfogultságtól mentesen is csak azt mondhatjuk, hogy szépek a francia klasszikus diófa-szekrények. Ide csak egy fért, a többi a bútorraktárban van.
A francia klasszikus stílus kései utánérzése ez a 19. századi, XVI. Lajos stílusú karosszék:
Klasszicista stílusok sorába tartozik, mely Napóleon uralkodása idején teljesedett ki. A bútorokon megfigyelhetjük az antik stílusok (görög, római sőt egyiptomi) jegyeit, melyeket finomítás, változtatás nélkül alkalmaznak. Szívesen használják a fekete, arany, piros színösszeállítást.
Az empire stílus - hiába mondja mindenki franciásan ampir-nak - nemcsak a franciáké, hiszen Napóleon - hogy finoman mondjam - divatban volt egész Európában. Uralkodó stílusa volt. Balra egy közönséges, jobbra pedig egy osztrák empire stílusú diófa-szekrény.
Kihúzható diófa-ebédlőasztal empire stílusban:
Akik nem annyira franciásak, mondhatják ezt a stílust imperiálnak is. Imperiál teázóasztal:
Az angol klasszicista bútorokat kiemelkedő képességű asztalos-művészek tervezték. Egyéni stílust teremtettek, amit róluk neveztek el.
Egy- és kétfiókos Hepplewhite diófaasztal:
Hepplewhite találta fel a szoknyaszerűen lehajtható asztaltetőt. Egy 1790-ből származó Hepplewhite-diófaasztal:
A szoknya-tető felhajtása egy 1800-1830 között készült diófaasztal példáján:
Egy 19. századi Hepplewhite stílusú iskolapad diófából:
Három darabból álló ebédlőasztal:
Diófa-komódok Hepplewhite műhelyéből:
Sheraton-asztal:
Sheraton nagyon szerette a lehajtható (drop) asztalokat. Itt csak egy látható, a többi a bútorraktárban van.
Diófaágy Sheraton műhelyéből, 1830-ból:
Sheraton-komód:
Végül egy mosdóállvány diófából, Sheraton stílusában:
A klasszicista stílushoz sorolható a német és osztrák területen jellemző copf stílus. Ebből a stílusból csak ezt a két diófabútort találtam:
Nem baj, van még bútorstílus, van még diófabútor bőven. Hamarosan következnek.