Most, hogy már láttuk a bútorstílusokat diófában elbeszélve, elérkeztünk a legnagyobb bútorművészhez.
Az Egyesült Államok-beli George Nakashima (1905-1990) a XX. század legnagyobb asztalos-művésze. Szerintem.
Művész, szobrászművész a szó szoros értelmében is, a Természet, Forma és Lélek c. sorozata kiállításokon szerepel, darabjait múzeumok őrzik. Emellett asztalosmester is, a legjobbik fajtából. Az olyanokból, akik önálló stílust teremtenek, előbbre viszik a közízlést.
Kaliforniában, a diófák fellegvárában élt és dolgozott, műveinek alapanyaga legnagyobbrészt diófa volt, kisebb részben pedig feketedió és más fafajok.
Bútorainak újdonsága abban áll, hogy azok nemcsak funkcionálisan jól használhatók, szemre tetszetős alakúak, hanem ezeken túl, vagy talán ezek előtt elsősorban alapanyagaik megválasztásával, anyagszerűségével, színével, mintázatával, sok esetben megőrzött természetes formájával olyan érzelmi többletet nyújtanak a bútorok használóinak, amire más, átlagos bútorok nem képesek.
Mintegy természeti, animista hatást keltenek. Tiszteletet, szeretetet a diófa iránt.
A diófa, a diógyökér - legyen az tömör deszka vagy felületi furnér, - mintázatának gondos megválasztása a Nakashima-bútorok jellegzetessége. Sokszor úgy tűnik számomra, a Mester a bútorkészítés első fázisaként nem a megrendelésekből, a piaci igényekből indult ki. Nem azt nézte, milyen anyag való a megrendelt bútor elkészítéséhez, hanem ellenkezőleg, a diófa anyaga, a diófurnér mintázatának gondos válogatása után döntötte el, hogy a rendelkezésre álló anyagból milyen bútor lesz.
Ezt a módszert anyagilag csak a nagyok engedhetik meg maguknak, nem kell az azonnali értékesítésre törekedniük.
A Nakashima-stílust ma már több neves asztalosműhely követi, az eredeti Nakashima-bútorok pedig aukciók drága darabjai.
Egyik szobra, a "Kétfelé ágazó diófa" feljebb, falon függő beltéri szobra pedig itt jobbra volt látható.
Végül a Nakashima-technikáról. Szinte ellentmond az asztalosipar törvényeinek. Tisztelt asztalos Kollégám is úgy tanulta, a faanyagok a tér három irányában is mozognak, vetemednek. Minél vastagabb a faanyag, annál inkább. Ezért az asztalosok leszoktak a vastag deszkák használatáról, és a természetes anyagok helyett ma már műanyaggal ragasztott farostot, vagy vékonyabb faanyagok összeragasztott tábláit használják.
Egy titkuk van a Nakashima-diódeszkáknak: sok évig száradtak, felhasználás előtt. Mint a középkori királyi, főúri dióbútorok alapanyagai is. Nedvességüket szinte teljesen elvesztették, nincs, ami rostjaikat megcsavarná.
A diófaanyag hibája se hiba. Érték az is.
Bútorai itt következnek. Meg kell mondjam, ezek csak mutatvány-példányok. A többi nem fért el itt, azoknak külön raktárt tartok fenn.
Minden érdekelt felet kielégítő megoldásra egy ilyen, húsz-egynéhány személyes konferenciaasztal mellett lehet jutni.
Tizennyolc személyes tárgyaló- és étkezőasztal, jobbra pedig egy hangulatos ebédlőasztal:
További ebédlőasztalok tömör diódeszka lappal.
Két kisebb asztal.
Kerek asztalok, az asztallap mintázata az értékük.
Konoid asztalnak nevezte a Mester ezt az asztalt:
Konoid íróasztal.
A Mester a következő két, organikus formájú bútort is asztalnak mondta.
Gyerekasztal két székkel, mindegyik háromlábú.
Ülőke
Ebédlőszékek
A kávézóasztalok Nakashima mester kedvencei. Ha másért nem, ezekért érdemes a raktárba betekinteni.
Pad támlával és anélkül. Nem tudom, lehet-e kifogásom, mert nem vagyok a támlás padok szakértője. Szerintem kényelmetlen és gyenge.
Padok vagy kávézóasztalok? Maga a Mester se tudta eldönteni. Mindkét célra jók:
Hintaszék, támlás szék, párnás szék. Ez utóbbi persze ottománnal.
És - természetesen, már hiányoltuk - konoid szék.
Napozó, nappali és éjszakai ágy.
Éjjeliszekrény, fiókos szekrény.
Kisszekrény, könyvszekrény
Polcállvány
Fali konzol
Templomi szentségtartó
Kottatartók
Beltéri térelválasztó
És végül a lámpák
És ez mind diófából!
Ezen túl a kérdés még kérdés marad, hogy mit kell rajtuk ennyit nézni.
A kérdés költőinek tűnik, de nem az. Nem vagyok én költő, hogy a saját kérdésemre ne tudnék válaszolni. Tehát, mi ragadja meg ennyire a figyelmünket, mit láthatunk ezeken a szép diófabútorokon?
Az új, minőségi, egyedi stílust, amire csak a legnagyobbak képesek. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, - a padoknál nekem is voltak fenntartásaim, - de figyelemre, követésre méltó. Nakashima valóban minden bútorában a diófát látja, és a bútorok gazdáival is láttatja.
Felvetheti tisztelt bútorvásárló Kollégám, hogy ha nálunk nem kaphatók a Nakashima-bútorok, és még csak jutalékot se kapok az Amerikából rendeltek után, akkor miért másoltam le egy amerikai Nakashima-katalógust.
Szó sincs másolásról. Kerestem, gyűjtögettem a Nakashima-bútorok képeit, és most már annyi van belőlük, amennyi máshol nem látható egyben. Lehet, hogy kicsit sok jött össze, dehát egy bélyeggyűjtő se dobja ki, ha egy témából túl sok bélyeget sikerült összegyűjtenie.
Ha tisztelt Kollégám tudomást szerez arról, hogy valaki a világon Nakashima-katalógust kíván összeállítani, kérem, irányítsa hozzám.
Örömmel állapíthatom meg, a Nakashima-féle diófabútorok nemcsak nekem tetszenek, a stílusnak neves asztalos-művész követői is vannak. Mint Alma Allen, aki asztalokat készített tömör (szó szerint tömör) diófából.
És kávézóasztalt, ebédlőasztalt.
És dobozos asztalt és alacsony asztalt.
Szóval, Alma Allen igazi asztalos. Mást nem is készít, csak asztalt.
Tévedtem. Székeket, pontosabban ülőkéket is készít, de hűen önmagához, csak tömör diófából.
A következő ülőkék érdekessége az, hogy mindet kiöregedett kaliforniai diófákból esztergálta a mester. Olyanokból, amelyeket kaliforniai feketedióra oltottak, és mind a tizenegy bemutatott ülőke az oltás helyénél jelentkező rendkívüli szín- és rajzolat-gazdagságot mutatja. A két diófaj határát.
Drágák ezek az ülőkék. Magyar pénzben kifejezve jó, ha 180.000 Ft-ért (azaz Egyszáznyolcvanezer forintért) megkapunk egyet. Plusz a fuvarköltség Kaliforniából. És vám és áfa. De nagyon szépek.
Tisztelt lakberendező Kollégám, ne sajnálja a fáradságot, rákattintással nézze meg eredeti méretben is, mert érdemes. Minden szék két nézetben látható, illusztrálva, hogy eltérő fényviszonyok között a faanyag újabb-újabb szépségei tűnnek elő.
Él a Nakashima-stílus, ha a Mester már nem is. Az egyik stíluskövető asztalosmester claro-diófaanyagból készült asztala:
Tisztelt asztalos Kollégám, helyre kell állítani az asztalosvilág megbillent egyensúlyát, amit George Nakashima és Alma Allen túlsúlyával okoztam.
Ellensúlyként közlöm, hogy más neves asztalosok is készítenek diófabútorokat. Az asztalosság művészei, mint John Bullard. Ezt az asztalát Pembroke-stílusban készítette, az asztal lábai másik diófából készültek, mint a lapja. Egyedül a fiókgombok vannak mahagóniból, az asztal többi része diófa.
A most látott Nakashima-fejezet átmenet a diófa használati érték nélküli, tisztán művészi célú felhasználása, a szobrászat, a fafaragás felé. A kettő között nincs is határ.
Itt van például Joseph Brewer. Ő asztalos is, szobrász is. Amikor belekezd egy műbe, még nem tudni, műalkotás születik-e, vagy asztalláb.
De előbb még van néhány diófabútor, és egyéb, diófából készült használati tárgy, amiket meg kell tekintenünk. Muszáj.
