Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

DIÓFÁK A KÖRNYEZETÜNKBEN

Vázlat:
A dió mint dísznövény
Város- és falufásítás
Dió utca, épített környezet

Díszkert, bonsai

Mottó:
„Állott egy magas diófa,
Díszeül a Pál kertjének.”
(Arany János)

Mivel a diófa köztudottan igen változatos növény, előfordulnak kimondottan dísznövény-változatai is.

A diónak spontán mutációjaként keletkezett a vörös levelű, a szeldelt levelű, valamint a csüngő változata. Mindhárom igen ritka, és diótermés szempontjából nem, csak díszfaként jön számításba.

Először a vöröslevelű változatot nézzük meg.

A változatot 1938-ban fedezték fel, igen ritka. A levelek fiatalon zöldek, és érett állapotukban színeződnek tompa bíbor-vörösre. Ez a fa a Juglans regia Purpurea, ami nem tévesztendő össze a Juglans regia Rubrával, ami ugyancsak vöröset jelent. A Rubrának a dióbele, a Purpureának a levele vörös.

A Purpurea változatban túlteng a vörös színanyag, állítólag a diója is vörös. Vérdiónak ("bloedwalnoot") mondják Hollandiában. Igen jó téltűrőnek mondják. Növekedése jellemzően nagyon lassú, a képen látható fa 10 éves korában is csak 4 m magas. Hollandiában, a trompenburgi arborétumban is él egy példánya, de az kevésbé szép, mint a bemutatott. Az csak ilyen:

Szaporításával Angliában és Dániában is foglalkoznak.

Diója:

És egy vörös levelű csemete:

A dió szeldeltlevelű változata a Juglans regia Laciniata. Kisebb-közepes méretű diófa. Levelei vékonyak, tapintásuk bőrszerű. Több levélkéje van, mint az alapfajnak, a levelek mélyen szeldeltek.

Igen érdekes, dekoratív fa, de nem gyümölcstermő. Házikertekben is előfordul ritkán, de gyűjteményekben, arborétumokban sincs meg mindig. Magyarországon a Szentiványi diófaiskola szaporítja.

Ez a példány Hollandiából, az Esveld faiskolából való, a következő pedig Svájcból. A szeldelt levelű változatot Angliában, Dániában és az Egyesült Államokban is szaporítják.

Ez egy francia példány. Milyen szellős hatású! Mint egy fátyol.

Ha hinni lehet egy ellenőrizetlen francia leírásnak, a laciniata változat jellemzően párosával terem, két diót egy burokban.

Ellenőriztem, nem lehet hinni. Párosan terem, de nem egy burokban.

Ó, nem kellett volna Franciaországig autóznom egy ellenőrzésért. Itt, a közelben, Triesztben is van egy példány. Andrea Moro fényképezte le.

Létezik a diónak csüngő ágú és levelű változata is, a Juglans regia var. pendula. Igen ritka.

Fája közepes méretű. Angliában ismerik, szaporítják is, díszkertekbe. Ez egy francia példány, hát, nemigen közepes termetű, inkább apró, bokorszerű.

A feketedió ugyancsak díszfa. Neki is létezik szeldeltlevelű dísznövény-változata, a Juglans nigra var. laciniata, amit az Egyesült Államokban szaporítanak is. Európában pedig Dániában.


A feketedió önmagában is hangulatos, impozáns, dekoratív fa.

Székelyudvarhely főterét igen szép feketedió fák díszítették, amíg kiöregedve ki nem vágták őket, a lakosság tiltakozása ellenére.

A feketediót dísznövényként csak tágas füves területen szabad telepíteni, mert szépsége úgy érvényesül igazán. Nagyra nő, ágait korán elágaztatja, koronáját terebélyessé fejleszti. Télen ágszerkezete dekorál, tavasszal hajtásainak halványzöld akvarellje, nyáron hatalmas lombtömege, kellemes árnyéka, ősszel pedig színes lombja.

Kimondottan dísznövény-változata a feketediónak a K13 nevű fajtája. A nebraskai egyetem diónemesítő állomásáról származik. Levélzete páfránylevélre hasonlít. Impozáns megjelenésű, dekoratív, de nem diótermesztésre való, diója jelentéktelen.

Feketedió-fa lombhullás után a parkban:

A mi diónk és a feketedió hibridje nemcsak diófaanyag-termelésre jó, hanem gyorsan növő díszfa is. A következő kép egy újgazdag orosz kertjébe díszfaként telepített hibriddiót mutat.

Láttuk, a feketedió őszi lombszineződése dekoratív. Hasonlóan szép a mandzsúriai dió őszi lombja is, amely a volt Szovjetunió területén gyakori díszfa.

Sokaknak annyira tetszik a diófa, hogy a lakásukba is be akarják vinni, dísznövénynek. Ők azok, akik a diófából bonsait csinálnak. Mert a diófa bár nagyra növő fa, apró termetű bonsai-fának is nevelhető. Képes képtelenségek: törpe diófák. Ilyen nincs.


A diófát szerető emberek másik csoportja pedig cserépben akar otthon diófát nevelni.

Ez megy is egy darabig. Amikor a csemete kilombosodott, már nincs szívük kidobni. Akkor ültetik ki.

Az említett dísznövény-változatok ritkák. Ha a diófa dísznövénykénti ültetésére keresünk példákat, leggyakrabban a teljesen közönséges dióval találkozunk. Szinte mindenhol.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább