Mihályi Molnár László:
(Dusza Istvánnak i.m.)
Hát ezt a fát is
ledöntötte a szél,
a belülről támadó vihar,
amely itt harcra s magányra ítél
és odabent tombolt
villámaival.
Ezt a fát is összeroppantotta a tél,
Az alattomos, csendes hóesés,
Amely ellen hiába kéreg
És jó erős gyökér…
Most itt fekszik
Tört ágaival.
Az lett a sorsa: meleget adjon.
A telet túlélni, most szít tüzeket.
S tavasszal
gyökere, hogy újra kihajtson,
nekünk kell óvni
ezt a helyet.
