Vázlat:
Fehér hikori - Carya ovata - Shagbark hickory
Héjas kérgű hikori - Carya laciniosa - Shellbark hickory, Kingnut hickory
Ovális hikori - Carya ovalis
Vizi hikori - Carya aquatica
Keserű hikori - Carya cordiformis - Bitternut hickory
Kerek hikori - Carya glabra
Nemezes hikori - Carya tomentosa - Mockernut hickory
A hikoridiók termesztése elképzelhetetlen lenne az amerikai északi diótermesztők szövetsége (NNGA) mintegy százéves tevékenysége nélkül.
Teljesen demokratikusan, önkéntesen, önerőből, önszerveződő módon dolgoznak. Évente írásban (ma már digitálisan) foglalják össze törekvéseiket, tapasztalataikat, eredményeiket. Érdemes tanulni tőlük, évkönyveik kb. 1972-ig visszamenőleg az internetről is elérhetők.
Még nem késtünk le semmiről, idei összejövetelüket július 22-25 között tartják a Kentucky Állami Egyetemen, Lexingtonban. Ott tagfelvétel is van, emellett több diósfarm meglátogatása is benne van a programban.
Tisztelt univerzális diótermesztő Kollégám, a hikoridiók termesztéséről mindaz a jó - vagy nehézség? - elmondható, mint a Juglans-diókról.
Ezért nem is mondom el. Csak annyit, hogy valamennyi hikorifaj esetén, beleértve hibridjeiket is, 15x15 m-es térállásra számoljunk. És arra, hogy tíz év után kezdenek teremni.
Vízigényesek. Tápanyagigényük - Kentucky tapasztalatok szerint - nem nagyon tér el a feketedió tápanyagigényétől.
Felsorolom a diótermelési célra számításba jöhető Carya-diókat, kivéve a már korábban részletesen tárgyalt pekándiót és kínai hikorit.
Fajonként elég sok nevesített fajtát is felsorolok, és a hozzájuk tartozó hikánokat is. De már elég régen olvasgatom a fajtaleírásokat, és az a megállapításom, hogy a hikoridiók nevesített fajtái meg se közelítik a mi diónk jobb fajtáit. Pedig elég sokan keresik a jó hikorifajtákat, már vagy 150 éve. Mindenki a magáét dícséri, vagy ha nem is dícséri, ígéretesnek, további vizsgálatokra alkalmasnak tartja.
Tisztelt Kollégám, ha a hikorifajtákat átolvassa, lehet, hogy nagyon megúnja őket. Mégis szükségesnek tartottam leírni, azért, hogy ha akad magyar nyelvterületen akár csak egy kolléga, aki megpróbálkozik a termesztésükkel, ne vakon kezdjen hozzá. Több nagy amerikai faiskola szaporítja ezeknek a fajtáknak egy részét. Lehet rendelni.
Betakarításukról összefoglalóan annyit, hogy a fákat nem szokták rázni, hanem a lehullott diót szedik össze. Hamar buroktalanítják, majd kiteszik száradni egy rétegben olyan rácsra, ahol alulról is éri a levegő. A száradás mértékét néhány dió időnkénti megtörésével ellenőrzik. Ha diószedéskor a dió burka zöld még, a buroktalanítás előtt is lehet szárítani 1-2 napig. A száradás során is leválik a burok. Amelyik mégsem, azt lapos szerszámmal kell leválasztani.
A száraz diók zsákba szedhetők. Szövött zsákba, ami szellőzik, szellős helyen. A tárolás során a rágcsálókártól kell védeni a termést.
Diótörés előtt, mivel sok az üres dióhéj, célszerű a régi indiánok módszerét követni, és a törendő diókat rövid időre vízbe tenni. Így a léha szemek különválaszthatók. A törést erős karos törőkkel végzik. Megkönnyíthető a törés, ha a diókat fagyasztóba teszik, akkor a héjuk fellazul. Vagy leforrázzák.