A diófa éven belüli megjelenési formáit nevezzük fenofázisoknak. Erre többféle felsorolás létezik. A fenofázisoknak abból a szempontból van jelentőségük, hogy tudjuk, az éven belül éppen milyen tevékenységet végez a diófa, mire van szüksége ahhoz, hogy az adott tevékenységet jól elvégezze, illetve milyen fázisban milyen veszélyek fenyegetik. Egy rövidített fenofázis-sor:

• -A fakadás ideje. Magyarországon április-május. Számos, részletezett fenofázisra bontható. Rügy duzzadása, rügypattanás (Magyarországon április 5-15.), a hajtás különböző fázisai, virágzás, terméskezdemények megjelenése.
  
• -A hajtás és a lombozat kifejlődésének fázisa, a zöld termés növekedése és fejlődése. Ez a fázis is több részre bontható. Május-június jellemzően az elsődleges hajtásnövekedés ideje, június vége és július a másodlagos hajtásnövekedésé (Szent János-hajtásoké).
  
  
• -A hajtásnövekedés leállásának, a hajtások beérésének, barnulásának fázisa.
  
• -Az érés ideje. Magyarországon szeptember-október.
  
• -Őszi lombszíneződés és -hullás.
  
• -Betelelés.
  
• -Téli mélynyugalom.

Természetesen a fenofázisok megjelenése csak egy adott - fajtájú - diófára vonatkozva adnak tájékoztatást. Az egyes fajták tavaszi kihajtása a fajtára ugyan jellemző, amit az adott év időjárása csak kisebb mértékben befolyásol, de a fajták között szélsőséges eltérések lehetnek, ugyanazon a termőhelyen is.

A fenofázisok tanulmányozásának növényvédelmi szempontból lehet jelentősége. És itt elsősorban a rügypattanás és a hajtásfejlődés állapotait vizsgálták részletesen, és bontották - elméletileg - fenofázisok sorára. Ha már a rügy pattanása, a hajtáskezdemény bizonyos, megkülönböztethető állapotú, már lehet permetezni a gnomónia és a baktérium ellen. Hogy milyen állapotú a rügy, azt színes tablón állították össze francia tanácsadók, és a módszert itthon is kipróbálták.

Ennek a tablónak a fekete-fehér változata:

Gondolom, tisztelt, a diófát figyelő Kollégám jobb rajzokat tudna készíteni, különösen a tavaszi rügybomlás fázisait kiemelve, mert a gyakorlatban, az első rezes permetezés idejének meghatározásában az lenne fontos.

Franciául nálam is kevésbé beszélő Kollégám részére az ábra első két sorának fenofázisait így magyarítanám:

• A: A rügy pikkelylevelei a nyugalmi állapotot mutatják.
• A2: A pikkelylevelek megmozdultak, eltűnt a rügy csúcsa.
• B: A rügy annyira megduzzadt, hogy már hengeres alakot vett fel.
• C: A rügypikkelyek szétnyílnak, megjelennek a levélkezdemények.
• C2: A rügypikkelyek elváltak a levélkezdeményektől.
• D: A levélkezdemények szétbomlanak, különválnak.
• D2: Az első levelek kibomlása.
• E: Megjelennek a nővirágok első látható kezdeményei.
• F1: A virágzás kezdete, a bibék szétválása.
• F2: Teljes virágzás, a nővirágok teljes fogadóképessége.
• G: Virágzás után, már terméskezdeményről beszélünk. (Megjegyzés: Maga a virágzás folyamata, a bibe nyílása, fogadóképessége, majd elbarnulása is több fázisra osztható.)

Ugyanezek a fenofázisok színesben:

Szerintem a két utolsó rajzot (F3 és G) felcserélték, az F3 jelezné a bibék felületének száradását, a G pedig később a bibék barnulását.

A hímvirágok nyílásának fenofázisai, ugyancsak francia tanácsadóktól:

Mint Dankó József is erősen felhívta rá a figyelmet, ahhoz, hogy a baktériumfertőzési, baktérium elleni védekezési kérdésekről egzaktan beszélhessünk, hogy mindnyájan ugyanazt értsük ugyanazon a kifejezésen, a fenofázisok pontos, a diótermesztési tudomány által meghatározott terminológiája szükséges. Mert amíg az hiányzik, csak elbeszélünk egymás mellett.

És pontosabban kellene ismerni a xanthomonasz-fertőzés élettanát.

Dehát túl azon, hogy egy dióültetvény azonos fajtájú szomszédos fáinak rügypattanása is eltérő idejű, és túl azon, hogy egy adott fa rügyei is eltérő időben bomlanak, azzal a gyakorlati nehézséggel is számolnia kell a fenofázisokat figyelembevevő diósgazdának, hogy egy meleg tavaszon a rügyek kihajtása robbanásszerű.

Nézzük meg az alábbi két felvételt! Ugyanabból a rügycsoportból fejlődő hajtáskezdemények láthatók mindkettőn, egy óra eltéréssel. A változás szembetűnő. Ha megállapítjuk egy rügyről, hogy permetezhetünk, mire a permetezőgépet felszereljük, és mire a 10-20 hektáron végigmegyünk, a diórügy már másik fenológiai állapotot mutat. És az egyik rügynél korán, a másiknál későn permetezünk.

A francia éghajlat kedvező a diófa számára, Dél-Franciaországban már akár márciusban is kihajthatnak a diófák. De csak az hajt ki, amelyiknek a génjeibe ez bele van kódolva. Az ilyen korai kihajtású fát "noyer de mars"-nak, márciusi diófának nevezik a franciák. Természetesen a diófák többsége április végén-május elején hajt ki ott is. És megvan az ellenkező véglet, a júniusi kihajtású diófa is (noyer de la Saint-Jean), ugyanazon a termőterületen.

Érdekessége, ritkasága miatt erről a Szent János napi diófáról kissé részletesebben.

Történt 1954-ben, hogy Franciaországban a dióvirágzás idején erős tavaszi fagyok voltak, és gyakorlatilag abban az évben nem termett dió. Ekkor vált feltűnővé, hogy egyes diófák ilyen körülmények között is szép termést hoztak. Ekkor figyeltek fel az egészen késői, júniusi kihajtású diófákra. Ezek nem árutermelő fajták, hanem magonc diófák.

Információs forrásom két ilyen fáról számol be, az egyiket fényképen is be tudom mutatni. Az első felvétel 2002. június 4-én készült. A felső képen látható fa - jobboldalt az ágainak részlete látható - kiszáradtnak látszik, pedig csak a téli álmát alussza még. Az alsó kép ugyanazon a napon, ugyanott készült, és egészen más, mondhatni júniushoz képest normális fenofázisú diófát mutat. A két diófát csak egy út választja el egymástól.

A következő képen a június 15-i állapot látható. Megkezdődött a Szent János diófa kihajtása. Már egyes ágain van néhány levél.

És íme, június 25-én már tömegesen jelennek meg levelei, és július 4-e lett, mire valamennyi levele kifejlődött.

A Szent János diófa ősszel se hasonul a többihez. Az utolsó kép november 10-én készült, amikor a diófák már teljesen elhullajtották lombjukat, ennek meg még megvannak a levelei.

Itt pedig egy francia amatőrfelvételt látunk, ugyancsak kései kihajtású diófát. Éppen csak a csúcsrügyei indulnak.

Úgy látszik, francia földön nem is olyan ritka a Szent János diófa. Magam is rábukkantam véletlenül kettőre. Az egyik Trémolat község területén található, a folyóparton, a közúti és a vasúti híd között félúton, a másik pedig Courpiere városától dél felé 9 km-re az országútról látszik, a patakparton. A felvételek június 21-én készültek!

Hogy ebből mi a tanulság? Az, hogy a diófa genetikai változatossága igen nagy, és a fa élete során erősen ragaszkodik genetikai meghatározottságához, nem engedi magát külső - időjárási - tényezőktől befolyásolni.

Elintézhetnénk a kérdést azzal is, hogy rendben van, van néhány ilyen diófa Franciaországban. (Bár Loudon már 1835-ben Angliában, Chiswick mellett is talált egyet, amelynek július 1-je előtt még egy kihajtott rügye se volt, M. Cardan pedig Darwinnak számolt be ezirányú franciaországi megfigyeléseiről. Eszerint annak ellenére, hogy öt héttel később virágzott mint a többi dió, a termés és a lombozat fejlettsége augusztusra utolérte a többi fajtát, és ősszel tovább megartotta leveleit.)

De a svájciak igen akkurátus emberek. Leltárba vették Svájc diófáit, azokat, amelyek valamilyen szempontból méltóak a figyelemre. És pontos helyüket feljegyezve, leltári számmal ellátva tíz ilyen késői kihajtású diófát vettek lajstromba.

Nálunk ilyen mezőgazdasági összeírás még nem volt.

A rendkívül kései kihajtású spontán dióváltozatok világszerte megjelennek. Törökországban figyeltek fel a képen látható fára, ami ugyanilyen tulajdonságot mutat.

A fenofázisokhoz, a fakadás idejéhez kapcsolódó téma a diófa nedvedzése, amiről sokat beszélnek. A diófa téli álmából felébredve, amikor a talaj sem fagyos, megkezdi nedveinek felpumpálását a gyökerekből a vesszőkbe, hogy minél gyorsabban kirobbanhasson, ha eljön az ideje. Ez a nedvedzés már a fakadás előtt két hónappal megkezdődhet. Olyan erővel nyomja a fa a nedvet, hogy tavaszi metszéskor igen sok folyadékot veszíthet. Ezt a nedv-vesztést sokan károsnak tartják ("elvérzik a diófa"), más szerzők szerint ez természetes, és a gyökérzet pótolni tudja, csak sír a diófa ("llora", mint az argentinok mondják).

Jóval kisebb mértékben, de nedvedzik a diófa lombhullás után, beteleléskor is. A gyökerek a fagymentes talajban tovább dolgoznak, vizet vesznek fel. Lombozat híján, ami elpárologtatná a többlet-vizet, a nedvesség a fa törzsében, ágaiban, vesszeiben raktározódik, nyomása van. Jellemző tünete ennek az időszaknak, hogy a fa törzsén, ágain ilyenkor található a legtöbb friss, fehéres kéregrepedés, ami a törzs és az ágak vastagodásának a jele. A diófa törzse a betelelés előtt vastagszik meg leginkább. Aktív élettevékenysége ez a diófának akkor is, ha a laikus szem lombhullástól tavaszig nem lát változást a diófán. (Hogy az ősszel felvett víz miatt az első fagyokra mégsem szenved fagykárt a diófa, az annak a következménye, hogy a raktározott szénhidrátokból és a vízből azonnal fagyálló folyadék képződik.)

Fel

Tovább