Írták Carya tsingiana-nak, vagy tsingii-nek is.

Kínai neve sun-csing. Vagy gui zhou shan he tao, Guizhou (érthetőbben: Kujcsou) tartományról.

Kína hegyes déli tartományaiban, Jünnanban és Kujcsouban a hegyeken él, ritkás erdők lakója, 1000-1300 m magasságban. Az alábbi, herbáriumi példányt egy hegyoldalról, 1300 m magasságból, bozótos erdőből gyűjtötték be.

10-15-20 m magas fa, mellmagasságban 60-70 cm átmérőt érhet el. Kérge sötétszürke.

Téli rügyei sötétbarnák, gyantásak, ragadósak.

Fiatal hajtása, kifejletlen levelei jellemző barnásfekete színűek.

Szárnyasan összetett levele 11-20 cm hosszú, jellemzően 5 hosszúkás, ovális, épszélű levélkéből áll. Színük fényesen csillogó zöld, fonákjuk világoszöld. A felsők 3,6-14 cm hosszúak, 2-5 cm szélesek, az alsók 3-7 cm hosszúak, 1,5-3,5 cm szélesek.

Korán, március-áprilisban virágzik. Nővirágának érdekessége, hogy a sziromlevelek laposan szinte körbeérnek.

Termése októberben érik, közel gömbalakú, 2-2,5 cm-es, bár leírtak nagyobbat is. A dió héján nincsenek élek. (Jellemző kínai elnevezése: bronz-dob.) A terméshéj 2,5 mm vastag. A dió négyrekeszű.

A Kujcsou-i (nem tudom, hogy írjam helyesen) hikorit kertészeti termesztésbe is vonták. Egyedül Tonggu város területén 7000 hektár ültetvénye található. Diójának termelői ára (szárazan, héjasan) mintegy 400 Ft/kg-ra tehető.

A kínai állam programba vette a termőterület erős felfuttatását. Egy kínai újság képe: Csírázott diószemeket válogatnak ültetésre Kujcsou tartomány egyik falvában.

Korábbi tudományos nevei: Carya sulcata, Hicoria sulcata, Hicoria laciniosa, Juglans laciniosa.

Közönséges amerikai neve shellbark hickory. Nagy-, nyugati, király-hikorinak (kingnut-hickory) is hívják. Kérgére tekintve borzasnak, gubancosnak is mondják.

Egy 1855-beli rajza jobbra látható.

Észak-Amerika középső-keleti részéről származik, kultúrnövény kb. 1800 óta. Természetes körülmények között pedig vegyes lombos és tűlevelű erdőkben, leginkább tölgyerdőkben fordul elő.

Ha szabadon nő, impozáns nagy fává fejlődik.

Nedvességkedvelő. A mély termőrétegű, nyirkos, jó tápanyag-ellátottságú talajokat kedveli, főleg az árterületeket, de gyengébb talajon is megél. A talaj kémhatását illetően semleges és enyhén alkálikus talajokat preferál, és elviseli az időszakos vízborítást. Dombok közti mélyedésekben szeret nőni. Más hikorifajokhoz hasonlóan a nyári aszályt jól kibírja, bár általában a nedves talajt szereti.

Jó fényellátottságot igényel, csak csemetekorban tolerálja az árnyékot, amikor megnyúlva igyekszik fényhez jutni.

Bozontos kérge ugyanúgy lemezesen hámlik, mint a C. ovataé, de fái kisebbek, mint azé. A fa 25-40 m magasságot, koronája 12 m kiterjedést érhet el. Fája lassan növő, de potenciálisan masszív, tömör faanyagot ad. Törzse méteres vastagságú is lehet. Kérge fiatalon világosszürke, hosszában repedezik. A leváló kéregrészek kb. 50 x 10 cm-esek.

Ágai is rövidebbek. Jól elkülöníthető viszont nagyon nagy, akár 2,5 cm-es, barna, pelyhes csúcsrügyei (jobbra láthatók), erős, barnássárga vesszői és igen vastag (kb. 1 cm) kopáncsa által.

Hajtásai teltek, tavasszal narancsszínűek, pelyhesek, nyár végére barnulnak meg, akkor már csupaszok. Vesszői jellemzően pirosas lencsések.

Levele hatalmas, akár 50 cm-es is lehet, a többi hikoridió levelétől azzal különböztethető meg, hogy a mi diónk levelére hasonlít, alakra is és a levélkék számát illetően is (5-9), azzal az eltéréssel, hogy a csúcsi három levélke közel ered, vagyis a csúcsi levélkének nincs levélnyele, és természetesen a levélkék alapja megnyúlt. A levélkék mintegy 20 x 6 cm-esek. A fák júniustól októberig levelesek.

Levélfonáka:

Áprilisban, májusban virágzik.

Diója késő ősszel érik. A dió burka jellemzően vastag. A dió mérete nagy, akár 6 cm-es is lehet. Északi termőhelyen csak 3-5 cm-es. Alakja megnyúlt, lapított, négyszögletes alakú. Színe szürkés krémszínű, cserszínű erezettel. A faj népies nagy- vagy király- mellékneve diójára nézve jellemző, a legnagyobb a hikoridiók között. Vastaghéjú (kb. 4 mm), keményhéjú. A mókusok kedvence.

Dióbele hasonlít a C. ovata belére. Ízletes, édes. Finom minőségűnek tartják, a kereskedelemben is kapható. Tavaszig eltartható. Már a régi indiánok is fogyasztották, erjesztéssel a „powcohiccori” nevű italt készítették belőle. Manapság tésztákba, süteményekbe használják.

A dió alakja változatos lehet. (Az alábbi alakváltozatok közül a 2-es, gömbölyded alakúnak a vastag burkát is iderajzolták.)

Kereskedelmi forgalomba is kerül, termőhelyének helyi piacain kapható.

Specialitása ennek a hikoridiónak, hogy húsfüstöléshez kiváló füstöt ad. Szabadtéri hús-sütögetéskor kevés dióhéjat (vagy a száraz dióburok is jó) a tűzre rakva illata utolérhetetlen lesz. Fűrészporát ipari méretű húsfüstölésre használják.

A fa kérgéből cukorral szirup készíthető, főzéssel besűríthető, a juharsziruphoz hasonlóan használható.

A fa kérgének belső része gyógyhatású, összehúzó, fertőtlenítő. Vágott sebek gyógyítására használták, rágcsálva pedig a szájsebeket gyógyítja.

Faanyaga nehéz, sűrű, erős, de rugalmas. Mezőgazdasági szerárukat, kéziszerszámokat, sportszereket készítenek belőle, továbbá eltüzelik. Előfordul, hogy bútoripari célra vagy épületfának is használják.

Díszfaként is kultiválják, európai parkokban is. Magról szaporítják. Az ősszel szedett magot tavaszig rétegezik, akkor vetik el.

A pekándióval alkotott hibridjeit hikánnak nevezik, ugyanúgy, mint a C. ovata és a pekándió hibridjeit. Kultúrnövények, a termesztési ismeretek körében tárgyalom őket.

A pekándió, a rojtos kérgű hikori és hibridjük mint hikán téli rügyei:

Amerikai köznapi neve nutmeg hickory. Úgy is ismerik, mint keserű vízi hikoridió (bitter water hickory).

Az USA délkeleti részén él, szétszórtan. A nyirkos, gazdag talajokat szereti. Vegyes tölgyerdőkben fordul elő. Állománya csekély, védelemre szorul.

Az egyik legkönnyebben felismerhető Carya-faj. Fiatal hajtásai tavasszal ezüstös színűek, és egy fémes csillogás megmarad rajtuk az egész szezonban. Csúcsrügyei mintegy félcentiméteresek, teltek, gyakran aranyszínűek. A ragyogást okozó pikkelyek a levél fonákján is megtalálhatók, a szezon folyamán ezüstről bronzra vagy aranyra váltva. A levél felső felülete ezüstös zöld.

Mindezek hatásaként a leglátványosabb hikorifaj.

Alkata és kérge:

A fák jellemzően egytörzsűek, közepes méretűek, a kifejlett fák mintegy 60 cm törzsátmérőjűek. Kérge lemezekben válik le.

Rügye:

A levélkék széle fűrészes.

Pikkelyek a levél fonákján:

A levélkék száma változatos, 5-11.

Gyümölcse gömbszerű. Vörösbarna, ezüstös csíkokkal. A szerecsendióra hasonlít (Myristica fragans). Kopáncsa 2 mm vékony, a varratok az alaptól a csúcsig érnek. Nagyon vastag héjú, ezért a régi indiánok is csak néha ették meg, bár dióbele ehető.

Diója:

A faanyagnak termelt fák éves törzsátmérő-vastagodása csak mintegy 3/4-e a pekándióénak. De ha pekándiót szerecsendió alanyon nevelünk faanyagnak, a vastagodás a közönséges pekándióénak a kétszerese.

Egyéb tudományos nevei: Carya microcarpa, Juglans ovalis

Vagy laza kérgű hikori. Vagy vörös hikori.

Amerikai nevei: red hickory, sweet pignut hickory.

Észak-amerikai. Nem túl gyakori, de nem is ritka faj. Élőhelye részben a csupasz hikorival (C. glabra) azonos, de az elterjedési területen belül a szárazabb részeket foglalja el. Ugyanúgy tölgyerdők kisebbségben lévő elegyfája.

Egyéb hikori-fajokkal megegyezően talajban nem válogatós. A talaj kémhatása és fizikai szerkezete iránt nem igényes. Árnyékban nem nő jól, és vízigényes.

Megkülönböztethető a két faj kérge, a C. ovalis idősebbkori kérge lemezes, szalagokban hullik.

Rügyei alakra a C. pallida rügyeire hasonlítanak, de nem szőrösek.

Levélkéi a levélnyélre csatlakozásnál ugyanúgy kerekdedek, mint a csupasz hikori levélkéi, de rendszerint nem öt, hanem hét levélke alkot egy levelet. Levelei jellemzően aromásak. Vörös melléknevére jellemzően levélnyelei, de még a levélkék főerei is vörösek.

A fa júniustól októberig lombos.

Őszi megjelenése:

Más hikoridiókkal azonosan áprilisban, májusban virágzik.

Az azonos élőhelyen élő csupasz hikoritól leginkább termése különbözik. Míg azé körte-, emezé jellemzően kerek alakú. Késő ősszel érik.

Kopáncsos termése szemölcsös, gyakran némileg szárnyas. A kopáncs leválik. Diói kicsik, vékony héjúak. Dióbele édes, ehető. Diója tavaszig megőrzi minőségét. A régi indiánok alkalomszerűen fogyasztották.

A fa leváló kérgéből cukorral diószirup főzhető, az ízanyagot a fakéreg adja.

Faanyaga más hikoridiókéval azonos jó minőségű, faipari használata kiterjedt.

Termő hajtása:

Termése:

Fel

Tovább