Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

A HIKORIDIÓK TERMESZTÉSE

Vázlat:
Fehér hikori - Carya ovata - Shagbark hickory
Héjas kérgű hikori - Carya laciniosa - Shellbark hickory, Kingnut hickory
Ovális hikori - Carya ovalis
Vizi hikori - Carya aquatica
Keserű hikori - Carya cordiformis - Bitternut hickory
Kerek hikori - Carya glabra
Nemezes hikori - Carya tomentosa - Mockernut hickory

A hikoridiók termesztése elképzelhetetlen lenne az amerikai északi diótermesztők szövetsége (NNGA) mintegy százéves tevékenysége nélkül.

Teljesen demokratikusan, önkéntesen, önerőből, önszerveződő módon dolgoznak. Évente írásban (ma már digitálisan) foglalják össze törekvéseiket, tapasztalataikat, eredményeiket. Érdemes tanulni tőlük, évkönyveik kb. 1972-ig visszamenőleg az internetről is elérhetők.

Még nem késtünk le semmiről, idei összejövetelüket július 22-25 között tartják a Kentucky Állami Egyetemen, Lexingtonban. Ott tagfelvétel is van, emellett több diósfarm meglátogatása is benne van a programban.

Tisztelt univerzális diótermesztő Kollégám, a hikoridiók termesztéséről mindaz a jó - vagy nehézség? - elmondható, mint a Juglans-diókról.

Ezért nem is mondom el. Csak annyit, hogy valamennyi hikorifaj esetén, beleértve hibridjeiket is, 15x15 m-es térállásra számoljunk. És arra, hogy tíz év után kezdenek teremni.

Vízigényesek. Tápanyagigényük - Kentucky tapasztalatok szerint - nem nagyon tér el a feketedió tápanyagigényétől.

Felsorolom a diótermelési célra számításba jöhető Carya-diókat, kivéve a már korábban részletesen tárgyalt pekándiót és kínai hikorit.

Fajonként elég sok nevesített fajtát is felsorolok, és a hozzájuk tartozó hikánokat is. De már elég régen olvasgatom a fajtaleírásokat, és az a megállapításom, hogy a hikoridiók nevesített fajtái meg se közelítik a mi diónk jobb fajtáit. Pedig elég sokan keresik a jó hikorifajtákat, már vagy 150 éve. Mindenki a magáét dícséri, vagy ha nem is dícséri, ígéretesnek, további vizsgálatokra alkalmasnak tartja.

Tisztelt Kollégám, ha a hikorifajtákat átolvassa, lehet, hogy nagyon megúnja őket. Mégis szükségesnek tartottam leírni, azért, hogy ha akad magyar nyelvterületen akár csak egy kolléga, aki megpróbálkozik a termesztésükkel, ne vakon kezdjen hozzá. Több nagy amerikai faiskola szaporítja ezeknek a fajtáknak egy részét. Lehet rendelni.

Betakarításukról összefoglalóan annyit, hogy a fákat nem szokták rázni, hanem a lehullott diót szedik össze. Hamar buroktalanítják, majd kiteszik száradni egy rétegben olyan rácsra, ahol alulról is éri a levegő. A száradás mértékét néhány dió időnkénti megtörésével ellenőrzik. Ha diószedéskor a dió burka zöld még, a buroktalanítás előtt is lehet szárítani 1-2 napig. A száradás során is leválik a burok. Amelyik mégsem, azt lapos szerszámmal kell leválasztani.

A száraz diók zsákba szedhetők. Szövött zsákba, ami szellőzik, szellős helyen. A tárolás során a rágcsálókártól kell védeni a termést.

Diótörés előtt, mivel sok az üres dióhéj, célszerű a régi indiánok módszerét követni, és a törendő diókat rövid időre vízbe tenni. Így a léha szemek különválaszthatók. A törést erős karos törőkkel végzik. Megkönnyíthető a törés, ha a diókat fagyasztóba teszik, akkor a héjuk fellazul. Vagy leforrázzák.

Fehér hikori - Carya ovata - Shagbark hickory

A fehér hikori kultúrnövény. Amit a köznyelv hikoridiónak mond, az elsősorban, legtöbbször ennek a fajnak a diója.

130 nevesített, elismert fajtája van, de többségét nem termesztik. Általában nem tekintik olyan értékesnek, hogy termesztése versenyképes lenne. Növekedése lassú, termése kevés, diója kevésbé értékes, mint más dióféléké.

Szaporítása, termesztése nagyon hasonlít más hikoridiók szaporításához, termesztéséhez. Amerikában a Carya laciniosaval szinte teljesen azonosnak tartják termeszthetőségét, az eltérések nem nagyok.

Termesztéséhez igen nagy, 15x15 m-es térállás szükséges, ugyanúgy, mint a többi Carya-dióhoz is. Fája erős.

Neveléséhez valamivel kevésbé vizenyős talajt igényel, mint a hikorik többsége. Egy amerikai szakértő így ábrázolta, mennyire kevésbé vízigényes a fehér hikori (shagbark hickory) a pekándiónál vagy a C. laciniosa-nál (shellbark hickory). A szárazságot, az aszályt nem bírja, arra érzékeny.

A termesztés során a nagyobb dióméretű példányokat tekintik értékesebbnek, a faj szelekciója erre irányult. Előnynek tekintik a jobb törhetőséget is, bár az alapfaj diói is kielégítően jól törhetők. Diója vékonyabb héjú, mint a C. laciniosa diója, a dióbél aránya magasabb. Valamivel előbb érik.

Diótermő fajtáinak botanikai beazonosítása nem mindig könnyű. Közülük több nem valódi fajta, hanem hibrid. Például a C. cathayensis vagy a C. laciniosa hibridje a Porter nevű fajtája. Sok, elismert diótermő fajtája van:

Szaporítás alatt állnak még az Etter, Fat Boy, Felger, Fox, Roof, Sauber, Wagner, Walters, Weschcke Fox fajták is. Remélem, hallunk majd róluk.

Vizsgálják még a Rugosa, Squamosa, Smoothie néven futó variánsokat is.

Carl Weschcke megállapítása szerint a fehér hikori diótermő fajtáinak jó alanya a keserű hikori. Nagyobb rajta a "nemes" fajta növekedése, és jobban bírja a téli hideget. Persze, inkompatibilitás felléphet, de problémát csak 30 év múlva jelent. Weschcke szerint keserű hikori alanyon a dió is nagyobb, alakja is tetszetősebb. (Persze, hiszen ő akarja ezeket az oltványokat eladni.)

A fehér hikori diótermesztési eredményességét Amerikában nagyon lerontja sokféle rovarkártevője, amelyek a termést károsítják. Belét megeszik, korai terméshullást okoznak. A Laspeyresia caryana, Curculio caryae, Conotrachelus affinis és C. hicoriae a jelentősebbek. Az ellenük való védekezést a fák nagy mérete is nehezíti. Rosszabb években 85 %-os kár is előfordul.

Közülük a Curculio caryae-t a pekándió károsítóinál ismertetem, ott pekánzsizsik néven.

A dióból a magarágta kerek nyíláson távozik szeptemberben.

Gondolni kell a lombrágó hernyókra is.

A fakéreg alatt a Scolytus multistriatus nevű bogár lárvája károsít. A kikelt lárvák a petézés helyétől sugárirányban távolodnak.

Egy vizsgálat megállapította, hogy a bogár érzékeny a fa juglontartalmára, magas juglonkoncentráció esetén elkerüli.

A termést a mókusok is kedvelik. Mókuskárra a viszonylag sima szélű, kerekded-ovális lukakból következtethetünk.

A mókus-üreg bejáratánál:

Nincsen olyan kár, amiből valakinek haszna ne lenne. A mókuskárból például egy pók profitál, az üres héjat lakásként használja. Hát, ilyen az ökológia.

Fagykár is előfordulhat. Az első kép a fagy utáni első nap készült, a második a másodikon.

A termesztési nehézségek legyűrése után ilyen diótermésünk lesz:

Buroktalanítás után:

Az asztalon:

Persze, a diók megtörése se lesz könnyű.

A C. ovatának léteznek díszfa-fajtái is. Ilyen az 1970-ben Peter Hyypio által elnevezett Holden, az azonos nevű arborétumból. Erős központi tengelye van, csüngő ágakkal. A faj egy temetői díszfa példánya:

A C. tomentosával alkotott hibridjének létezik egy százéves, 1915-beli diótermő fajtája, a Barnes.

A pekándióval (C. illinoinensis) alkotott hibridjei Amerikában hican néven ismertek. Jelentőségüket az adja, hogy a pekándió élőhelyétől északabbra, Kanadában is termeszthetők.

Ez a hibrid erős növekedésű, kiváló faanyagú fa. Diójáért a következő fajtákat termesztik:

A pekándiónak C. ovata mexikói változatával is van hibridje.

A hikánok termesztése természetesen teljesen azonosan történik, mint a pekándióé vagy a hikoriké. Egyedül a termőre fordulás ideje későbbi, 10-12 éves korukban adják az első jelentősebb termést. Együk meg, vagy adjuk el, de semmiképp se vessük el továbbszaporításra, amint a következő kép gazdája, egy faiskolás ajánlja, mert rosszul csírázik, mint hibrid nem szívesen szaporodik tovább.

A hikánfajták alanyairól semmi ismeretem nincs. Ez az ovata-hikán például egyik szülőjére, a fehér hikorira van oltva, a kérgéről látszik.

A hikánok károsítói teljesen azonosak a többi Carya-dió károsítóival. Curculio caryae hikánon:

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább